Az ötödik forduló hozta a harmadik edzőváltást

2012. augusztus. 27., 21:06   |    

Az ötödik forduló hozta a harmadik edzőváltást

Számos érdekesség – azaz az OTP Bank Liga 2012–2013-as idénye ötödik fordulójának néhány kuriózuma, elsősorban a számokból kiindulva.

MVM PAKS–EGRI FC 0-1 (0-0)

– Az Eger 1986. november 29. után nyert ismét az NB I-ben. Azon a mérkőzésen, a Dunaújváros elleni találkozó 75. percében beállt a mostani edző, Simon Antal.

– Simon Antal 2011. május 14., a Szolnokkal Kaposváron aratott győzelme után nyert ismét élvonalbeli találkozót.

– Dusan Pavlov az első gólját szerezte az NB I-ben.

–  A macedón Jasmin Mecinovic személyében ismét újoncot avatott az Eger.

– Máté Csaba továbbra is nyeretlen élvonalbeli edzőként.

– A Paks 2012. április 14. óta először maradt gól nélkül hazai bajnoki mérkőzésen.

MTK BUDAPEST– ÚJPEST FC 2-1 (0-0)

– Csiki Norbert első gólját szerezte az NB I-ben.

– Legutóbb 2010. november 13-án esett öngól az Újpest mérkőzésén. Akkor a kispesti Hajdu Norbert talált a saját kapujába. Újpesti játékos legutóbb 2010. október 23-án talált bajnoki mérkőzésen a saját kapujába. Vermes Krisztián a Pápa ellen lőtt öngólt. Alessandro Iandoli törte meg a hosszú sorozatot.

– A lila-fehérek idegenben 2012-ben még nyeretlenek bajnoki mérkőzésen, azaz a teljes tavaszi idényben győzelem nélkül maradtak, a mostani idényben pedig már három találkozón.

– Az újpestiek a legutóbbi hat idegenbeli mérkőzésükből ötön szereztek gólt. De egyiken sem nyertek.

– A két gárda legutóbbi tizenegy egymás elleni mérkőzése közül tíz hozott legalább három gólt. A mostani is.

– Kabát Péter legutóbb a 2011–2012-es idényben, a 17. és a 18. fordulóban szerzett egymást követő két fordulóban gólt. A kettő között akkor eltelt egy teljes téli pihenő.


KAPOSVÁRI RÁKÓCZI– PMFC MATIAS  1-1 (0-1)

– A Kaposvár másodszor játszott otthon a bajnoki idényben. Haruna a 92. percben szerzett gólja azt jelenti, hogy ha a százszázalékos mérleg el is veszett, még veretlen Prukner László csapata hazai pályán az idényben.

– Haruna 2012. március 24. után szerzett ismét gólt az NB I-ben.

– Három játékos (Bank, Vrucina és Zseljkovics) is piros lapot kapott a mérkőzésen. Ez csak beállítása a szezonrekordnak, hiszen az Újpest–Videoton meccsen is három kiállítás volt, még a 2. fordulóban.

– A Kaposvárból először állítottak ki játékost az idény során, a pécsiek közül ellenben a második fordulóban Lantos Levente kapott már piros lapot.

– A Pécs öt pontot gyűjtött eddigi három idegenbeli bajnokiján az idényben, s ebből következően még veretlen.

– Amióta a piros-feketék visszajutottak az élvonalba, háromszor vendégeskedtek a Rákóczinál. A 2011–2012-es idényben a bajnokságban és a Ligakupában is 1-0-ra kikaptak, így a mostani 1-1 az első pontszerzésük.

– A büntetőből a kapuba találó Wittrédi Dávid a szezon első kétgólos pécsi játékosa.

FERENCVÁROS –BUDAPEST HONVÉD 0-2 (0-0)

– A 48 éves Ricardo Moniznak ez a találkozó jelentette a hivatalos bemutatkozását a magyar NB I-ben.

– A zöld-fehérek egymást követő második bajnoki mérkőzésüket veszítették el. Legutóbb májusban, az utolsó két fordulóban kaptak ki egymás után kétszer.

– Amióta a Fradi visszakerült az élvonalba, hazai pályán egyetlen mérkőzésen sem tudott nyerni a Honvéd ellen. A zöld-fehérek legutóbb 2006. április 12-én győzték le a Honvédot az Üllői úton.

– A kispestiek Marco Rossi irányításával eddig mindhárom idegenbeli bajnokijukat megnyerték. Kettőt 1-0-ra, Siófokon és Székesfehérváron, egyet 2-0-ra az Üllői úton. Tehát vendégként még gólt sem kaptak.

– Martin Klein a második ferencvárosi, akit kiállítottak a bajnoki idényben. Az első Mark Otten volt, még az első fordulóban. Az első három fordulóban ellenben a soros ellenféltől, vagy onnan is állított ki játékost a bíró.

– Délczeg Gergely az első öt fordulóban három találkozón is gólt szerzett.


GYŐRI ETO–KTE-PHOENIX MECANO 5-1 (3-0)

– A Győr legutóbb 2011. augusztus 26-án szerzett bajnoki mérkőzésen öt gólt a mostani gólparádé előtt. A csapat immár 12 találatnál jár, s ezzel az idény legeredményesebbje a szerzett gólok alapján.

– A Győr a legutóbbi három bajnoki meccsét megnyerte, a legutóbbi két találkozón Djordje Kamber három gólt ért el. Hozzá hasonlóan mindkét találkozón szerzett gólt Varga Roland is.

– A két csapat egymás elleni győri mérkőzései továbbra is óriási hazai fölényt mutatnak: öt mérkőzés, öt ETO-győzelem, 14-2-es gólkülönbség. Tavaly szeptember 30-án ugyancsak négygólos különbséggel, 4-0-ra nyert a Győr.

– Az idényben eddig hét győri játékos szerzett gólt, ez rekord a 16-os mezőnyben.

– A Győri ETO és a KTE osztoznak egy rekordon (egyébként még a Bp. Honvéd és a Kaposvár társaságában): minden találkozón szereztek eddig gólt.

– 2010. augusztus 14., a debreceni 2-6 óta először kapott öt gólt bajnoki meccsen a KTE.


DIÓSGYŐRI VTK–FGSZ SIÓFOK 2-1 (0-1)

– A Diósgyőr megnyerte a harmadik hazai bajnoki mérkőzését is az idényben. Az Újpest ellen, az első fordulóban is 2-1 volt az eredmény, s akkor is Fernando szerezte a hazaiak első gólját.

– Az utánpótlás-válogatott Bacsa Patrik a harmadik gólját szerezte élvonalbeli pályafutása során, de az előző idény utolsó fordulójában, a Vasasnak lőtt duplája után a mostani a második meccs, amelyen gólt szerzett. Egyszersmind pályafutása első élvonalbeli bajnokija, amelyen döntő gólt szerzett.

– Bacsa az első magyar játékos, aki diósgyőri színekben gólt szerzett a mostani bajnoki idényben. Öt légiósgól után következett az övé.

– A DVTK sorozatban három mérkőzésen veretlen, hasonló jó sorozatra legutóbb 2011 őszén volt példa.

– Pál Szabolcs, a Siófok gólszerzője korábbi klubjának lőtt gólt. NB I-es pályafutása második gólja volt a mostani.

– A Siófok 2012. május 19., az Üllői úton aratott 1-0-s győzelem óta nyeretlen az NB I-ben.


DVSC-TEVA–LOMBARD PÁPA TERMÁL FC 1-0 (0-0)

– A Loki sorozatban a hatodik hazai bajnoki mérkőzését nyerte meg. Ugyanakkor a mostani szezonban először nem kapott gólt bajnoki találkozón a Nagyerdőben.

– A Pápa ellen továbbra is veretlen hazai pályán a DVSC, a mérlege hat mérkőzésből öt döntetlen.

– Szakály Péter legutóbb 2009. szeptember 1-én szerzett 1-0-s győzelmet hozó gólt az NB I-ben.

– Verpecz István védett ismét a DVSC-ben, a Loki az első öt fordulóban már három kapust szerepeltetett. Egyetlen csapat sem 'fogyasztott el' ennyi kapust.

– Kondás Elemér már 31 játékost szerepeltetett eddig a 2012–2013-as bajnoki idényben. Az előző, veretlenül megnyert bajnoki idényben összesen 28-at.

– A Pápa mindössze két gólt szerzett eddig, ez negatív rekord az NB I mostani első öt fordulójában.

– A vereség Bene Ferenc és pályaedzője, Herédi Attila állásába került. Bene távozása már a harmadik edzőváltást jelenti az NB I 2012–2013-as idényében, korábban Kis Károly távozott Paksról és Détári Lajos a Ferencvárostól.


VIDEOTON FC–SZOMBATHELYI HALADÁS 2-1 (0-0)

– A Videoton a harmadik győzelmét aratta a bajnoki szezonban, mindhárom egygólos győzelem volt.

– Gyurcsó Ádám szerezte a hazaiak mindkét gólját. Különleges véletlen, hogy ezt megelőző egyetlen élvonalbeli dupláját is az 5. fordulóban érte el – még a 2011–2012-es szezonban, a Kecskemét kölcsönjátékosaként.

– A Videoton mind a négy eddigi hazai bajnokiján egy gólt kapott az idényben.

– Szolnoki Roland az első játékos a bajnoki idényben, aki kétszer kapott már piros lapot.

– A Haladás először kapott ki a bajnoki idényben.

– Jagodics Márk és Korolovszky Gábor először játszottak bajnoki meccset az idényben.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS