'Azt mondták, a közönségnek már elege van belőlem!'

A nyitányt 1908 jelentette, Bécsben négygólos (0:4) vereséget szenvedett a csapat az osztrákoktól. A magyar futball születéésnél bábáskodó Stobbe Ferenc volt a szövetségi kapitány (12 évvel korábban ő ismertette meg a játékot a majdani első bajnokcsapat, a BTC tornászaival és más sportkedvelőivel), ez volt posztján a kilencedik meccse, nála többszörös válogatott a játékosok közül csak a balszélső, Borbás Gáspár volt. A Domonkos – Müller, Rumbold – Ficzere, Bródy, Medgyessy – Sebestyén, Weisz, Koródy, Schlosser, Borbás tizenegy összeállítása, főleg a találkozó után, sok vitára adott okot. Különösen Müller József, Ficzere Péter és Medgyessy Iván csatasorba állítását kifogásolták a hivatalos és az önjelölt szakértők is. A két újonc soha többé nem játszott a válogatottban, Ficzerének is már csak a következő, az angolok elleni meccs jutott.

Hat évvel később is vereséget szenvedett Bécsben a magyar csapat, noha előtte addigi, közel félszáz mérkőzésből álló története legjobb sorozatát produkálta. Az 1912. júniusi, a britektől Stockholmban elszenvedett olimpiai vereség óta minden mérkőzését megnyerte. Sorozatban nyolc találkozót! Anélkül, hogy az igazságtalan utókor álarcában degradálnánk a Bécsben pályára lépetteket (különösen a védelem volt erős, Zsák Károllyal, valamint Rumbold Gyulával és Payer Imrével), a fedezet és a csatársor (Kertész G., Hlavay, Blum – Taussig, Tóth II, Pataki, Horváth, Mészáros) nyolcasából nagyon hiányzott Schlosser Imre, Kertész II Vilmos, Bodnár Sándor, Bíró Gyula és Borbás Gáspár. A mérkőzést egyébként a Wagner-serlegért játszották, a névadó, a tragikusan korán elhunyt – egyébként német származású – Rudolf Wagner, noha pályafutása nagy részét osztrák klubokban töltötte, tagja volt a BTC első bajnokcsapatának is.

A harmadik május 3-i mérkőzés sem hozta meg az első magyar gólt, igaz, legalább nem kapott a magyar csapat, illetve a kaput őrző Gallina Károly (0:0). Akkoriban sem volt általános szokás, hogy a játékosok menyasszonya, vagy felesége ot legyen az idegenbeli találkozón, ezért is érezte fontosnak a Nemzeti Sport a találkozó után megemlíteni, hogy Seidenwerg Jolán kisasszonynak külön is gratulált a kiküldött tudósító a Metropol szálló halljában. Bizony a Nemzeti kapusán múlt, hogy az Európa Kupa-mérkőzésen nem kapott gólt a magyar válogatott, az meg részben Mercet svájci bírón, hogy nem szerzett: miután Titkos lövése után Blum, az osztrákok balhátvédje kézzel hárított a tizenhatoson belül, büntetőt kellett volna ítélni. A magyarok egyébként a Gallina – Dudás, Mándi – Lyka, Kléber, Korányi I – Táncos, Barátky, Turay, Kalmár, Titkos tizeneggyel játszottak.

1936-ban az akkor már egy éve veretlen magyar válogatott fogadta a Hungária úton Írország, azaz akkori neve szerint az Ír Szabad Állam csapatát. A vendégek kellemetlen stílusa meglepte a magyarokat, a kapus harrington, a középcsatár Dunne és a balösszekötő Madden különösen jó benyomást keltett. Még szerencse, hogy a magyar csapat (Szabó, majd a 69. perctől Hóri – Futó, Bíró – Magda, Turay, Dudás – Sas, Vincze, Sárosi, Cseh II, Kemény) sem nélkülözte az ászokat! Különösen igaz volt akkor (is) a két gólt is szerző Sárosi Györgyre, vagy a 2:3 után kiegyenlítő Sas Ferencre. Ők ellensúlyozták, hogy a védelem ezúttal nem állt a helyzet magaslatán. Egyébként hajdanán ezt a találkozót nem tekintették hivatalos, országok közötti mérkőzésnek, mert nem az MLSZ, hanem annak egyik alszövetsége, a PLASZ küldött rá csapatot. A korabeli lapokat olvasgatva megtudhatunk még olyan érdekességeket is a mérkőzés előkészületeiről, hogy a vasárnapi találkozó délelőttjén az írek közösen misére mentek, illetve, sós vízben főtt süllőt és zöld babbal kísért sült csirkét ebédeltek. Szabó „Tóni” egyébként különleges magyarázatot adott arra, miért kért cserét a második félidőben: „Azt mondták, a közönségnek már elege van belőlem!”

1942-ben tombolt a magyar futballban a 'rendszervita', vagyis annak kérdése, hogy fekszik-e a mi játékosainknak az Angliában kitalált WM-rendszer. A Képes Sport, éppen abban hónapban, amelyben a németek elleni, Üllői úti 3:5-ről beszámolt, egész oldalas cikket szentelt a szövetség állásfoglalásának: 'A WM-rendszer mellett döntött az MLSZ, de nem teszi kötelezővé az egyesületek számára'. Nagy volt a dilemma! S a lap szakírója, Follinus János határozottan állította, hogy az 'angol módi' volt az oka a nagy visszaesésnek, a félidőben még Nagymarosi 'Misa', Zsengellér 'Ábel' és az újonc szegedi középcsatár, Thianyi II 'Bandi' egy-egy találatával 3:1-re vezető magyar csapat (Tóth – Balogh II, Szűcs, Bíró – Nagymarosi, Dudás – Kincses, Zsengellér, Tihanyi II, Bodola, Gyetvai) azért kapott négy gólt a folytatásban, mert Edmund Conen, a vendégek centere 'kicsalta' középről Szűcs Sándort, s ezzel rés támadt a magyar védelemben. Azt írta Follinus: 'Nem a rendszerben van a hiba, hanem abban, illetve azokban, akik ezt a magyar labdarúgásra ráeröltetik, kényszerrel és az ellenvélemény megbélyegzésének terrorjával ráhúznak egy olyan ruhát, amely idegen számára és nem tud benne megmozdulni. A németek ellen egyébként nagyon nem ment az években, a budapesti 3:5 előzménye 1941-ben egy kölni 0:7 volt. A mezőny legjobbja a Képes Sport szerint a németek balösszekötője, a 21 éves Fritz Walter volt. De ember nem akadt a zsúfolásig telt stadionban, aki Messalina babérjai törve megjövedölte volna: ez a fiú, 12 évvel később, túl a háborún, túl az ejtőernyősként teljesített szolgálaton, túl a hadifogságon, 1954. július 4-én átveheti majd a világbajnoknak járó Rimet Kupát. A könnyező magyar játékosok szeme előtt.'

Máig utolsó hivatalos mérkőzését 1966-ban Chorzówban, a lengyelek ellen játszotta a magyar válogatott. Az volt a vb-év első mérkőzése, Baróti Lajos még próbálgatta, kikkel kezdjen majd a világbajnokságon. A Szentmihályi – Káposzta, Mészöly, Dunai L., Sóvári – Mathesz, Nagy I. – Bene, Göröcs, Farkas, Fenyvesi dr. tizenegy aztán négy helyen is megváltozott a portugálok elleni, két hónappal későbbi manchesteri találkozóra. Igaz, közben még kikapott a csapat Belgrádban, s nyert a Népstadionban a svájciak ellen. A lengyelek elleni döntetlen meglepetést keltett, hiszen a korábbi 16 meccsből egy 1939-es vereséget leszámítva mindegyiket megnyerték a magyarok. Ugyanakkor ezúttal csak a nagy napot kifogó kapus, Szentmihályi Antal bravúrjainak (meg a bomba gólt vágó Bene Ferenc gólképességének) volt köszönhető a döntetlen is.