Bajnoki rajt, kelet-magyarországi derbivel

2014. július. 25., 12:57   |    

Bajnoki rajt, kelet-magyarországi derbivel

A bajnok és az újonc kelet-magyarországi derbijével indul az OTP Bank Liga 2014–2015-ös idénye péntek este. A Nyíregyháza a DVSC-Tevát fogadja.

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC–DVSC-TEVA
(Péntek, augusztus 25., 19.00)

A nyírségiek a 2009–2010-es idényben szerepeltek legutóbb az élvonalban, majd három idényt az NB II Keleti csoportjában, egyet pedig az egységes másodosztályban töltöttek. Bajnoki mérkőzést tehát a 2010 tavasza óta nem játszott egymással a két csapat (legutóbb Nyíregyházán a Loki győzött 3-0-ra), ellenben különböző kupamérkőzéseken azóta is többször találkozott. 2012 novemberében a Szpari 3-2-re nyert hazai pályán, Magyar Kupa-mérkőzésen, majd a Loki a visszavágón 3-1-gyel fordított. Tavaly ősszel először a Ligakupában találkozott a két csapat, szeptemberben otthon 3-0-ra, novemberben idegenben 2-0-ra nyert Kondás Elemér együttese. Idén tavasszal ismét a Magyar Kupában randevúztak, ismét az akkor még kupavédő Loki bizonyult jobbnak, vendégként 3-1-re, pályaválasztóként 6-1-re nyert. A Nyíregyháza Spartacus mostani keretében fél csapatra való játékos korábban a cívisváros piros-fehérjeinek mezét viselte. Így a tavasszal Pintér Attila válogatott keretébe is meghívott Balogh János kapus, valamint Rezes László, aki a 2013–2014-es idényben mind a két csapattal bajnoki címet nyert, ősszel az NB I-ben a DVSC-ben, tavasszal az NB II-ben, a Nyíregyházában játszott. Ugyancsak korábbi lokista az első számú gólfelelős, az NB II legutóbbi gólkirálya, Bajzát Péter, valamint Huszák Tamás és a nyáron a piros-kékek keretéhez csatlakozott Spitzmüller István és Szécsi Márk is.

A szezonnyitó mérkőzésen Magyarországon is debütál az úgynevezett eltűnő spray, amelyet sikeresen alkalmaztak a játékvezetők a brazíliai világbajnokságon.

A további párosítás

Július 26., szombat:
Budapest Honvéd–Dunaújváros PASE 16.30
Videoton FC–Lombard Pápa Termál FC 18.30
PMFC-Matias–MTK Budapest 18.30
Szombathelyi Haladás–Újpest FC 20.30

Július 27., vasárnap:
Kecskeméti TE–Ferencváros 16.30
Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia 18.30
MVM Paks–Győri ETO FC 20.30

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS