Bajnokot vert a Fradi, kiesett a Dunaújváros

2015. május. 30., 21:10   |    

Bajnokot vert a Fradi, kiesett a Dunaújváros

A Haladás és a Honvéd győzött az utolsó fordulóban, így a Pakson vereséget szenvedő Dunaújváros esett ki az OTP Bank Ligából. A Ferencváros a kupadöntő után az utolsó bajnoki fordulóban is legyőzte a bajnok Videoton FC-t.

Újpest FC - Kecskeméti TE 3-0 (2-0)
Vezette: Berke Balázs
Gólszerző: Ojo a 33., Andric a 35., Perovic a 87. percben

Bekő Balázs, a kecskemétiek szakvezetője a csapat utolsó bajnokiján a szokásosnál is több fiatalnak adott lehetőséget, több olyan labdarúgó is pályára lépett a vendégeknél, akinek még nincs jelenősebb élvonalbeli rutinja. A legerősebb összetételében játszó Újpest kihasználta ezt, és végig fölényben futballozva sorra alakította ki a helyzeteket. A hazai fölény a 33. percben érett góllá, amikor Balogh Balázs bal oldali szöglete után Hudák Dávid fejesét még védte Tomás Tujvel, de a kipattanó Kim Ojóhoz került, ő pedig közelről a hálóba továbbított (1-0). Kevesebb mint két perccel később Asmir Suljic pár csel után középre tette a labdát, az érkező Nemanja Andrics pedig 11 méterről a jobb alsó sarokba lőtt (2-0). A második félidőben a Kecskemétnek nem volt esélye a szépítésre sem, az Újpest viszont a 87. percben újabb gólt szerzett, Forró Gyula beadását követően Perovic hét méterről a bal alsó sarokba helyezett (3-0), így alakult ki a végeredmény. Az Újpest remek formában, sorozatban hét győzelemmel zárta az idényt.

Ferencváros - Videoton FC 2-0 (0-0)
Vezette: Kassai Viktor
Gólszerző: Böde a 47., Cukic a 70. percben

Az első félidő jó iramú játékot hozott, kapura törően játszott mindkét fél, így élvezetes volt a találkozó. A Fradi előtt adódott több helyzet, Böde Dániel egymaga háromgólos előnyt szerezhetett volna csapatának, ha értékesíti ziccereit. A Vidi sem járt messze a gólszerzéstől, igaz, kevesebb lehetősége volt, mint a hazaiaknak. A fordulás után gyorsan vezetést szerzett a Fradi, Ugrai Roland bal oldali beadása után Pajovic kapus Böde Dániel elé ütötte ki a labdát, a hazai csatár közelről a hálóba továbbított (1-0). A 70. percben Varga Roland jobb oldali szögletét követően Böde megcsúsztatta a labdát, Vladan Csukics egy lépésről, sarokkal a kapu közepébe továbbított (2-0). A hajrában nem változott az eredmény, a Ferencváros megérdemelten nyert, és a 71 pontos Vidi mögött 64 ponttal végzett a bajnokság második helyén. A találkozó után Studniczky Ferenc, az MLSZ versenybizottságának elnöke és Csiki Károly, az MLSZ versenyigazgatója adta át a Ferencváros játékosainak és stábtagjainak az ezüstérmeket, és a második helyért járó kristályserleget.

Szombathelyi Haladás - Puskás Akadémia 3-0 (1-0)
Vezette: Andó-Szabó Sándor
Gólszerző: Martinez a 27., Rocchi a 80., Radó a 87. percben

A három kiesőjelölt közül nem a Haladás helyzete volt a legnehezebb, a szombathelyiek abban a tudatban fogadták a Puskás Akadémiát, hogy egy esetleges győzelem esetén biztos a bennmaradásuk, de ha a Dunaújváros nem nyer Pakson, egy döntetlen is elég lehet a cél eléréséhez. A Haladás játékosai mozgósítottak nagyobb energiákat a mérkőzés elején, de nagyobb helyzeteket nem tudtak kialakítani. A 27. percben megszerezte a vezetést a hazai csapat, a Radó Andrással szemben elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt Leandro Martinez értékesítette (1-0). A folytatásban a szombathelyiek óvatosabbá váltak, a Puskás Akadémia lett a kezdeményezőbb. A 69. percben Lencse László megkapta második sárga lapját - tíz emberrel folytatta a Puskás Akadémia. A Hali taktikusan őrizte előnyét, és a 80. percben bebiztosította győzelmét: Radó négy védő gyűrűjéből indította a mélységből érkező, és üres területre befutó Tommaso Rocchit, aki 16 méterrel nagyszerűen emelt a hálóba a kifutó Danilovic fölött (2-0). A 87. percben alakult ki a 3-0-ás végeredmény: Radó kapott jó indítást, elhúzta a labdát a kifutó kapus mellett, majd 14 méterről az üres kapuba helyezett (3-0). A Haladás győzelmével bennmaradt az élvonalban.

Budapest Honvéd - Lombard Pápa 2-0 (0-0)
Vezette: Pintér Csaba
Gólszerző: Ignjatovic a 49., Youla a 69. percben

A Honvéd számára elegendő volt egy döntetlen is a biztos bennmaradáshoz az utolsó Pápa ellen, de a hazaiak nem egy pontra hajtottak, már a meccs elején látszott, hogy biztosra mennének. Az első 20 perben a Honvéd helyzetei azonban kimaradtak, a 22. percben ráadásul megnehezítette saját helyzetét a kispesti együttes: Josip Elez szabálytalankodott a gólhelyzetben kilépő Király Botonddal szemben, a játékvezető kiállította a hazai védőt. A 26. percben az Ignjatoviccsal szembeni szabálytalanságért megítélt tizenegyest Souleymane Youla elhibázta, gyenge lövését Horváth kapus kivédte. A gól nélküli első félidő után a 49. percben vezetést szerzett a Honvéd, Hidi Patrik szabadrúgása után Jagodicsról saját kapuja felé pattant a labda, Horváth kapus még védett, de Baráth Botond középre sarkazott, Ignjatovic pedig közelről a hálóba helyezett (1-0). A 61. percben létszámban kiegyenlített a Pápa, Csilus Tamás saját hibája után csak szabálytalanul tudta megállítani a 16-os vonala előtt a ziccerben kilépő Holendert, megkapta érte a piros lapot. A folytatásban sorra alakította ki a helyzeteket a Honvéd, és a 69. percben megduplázta előnyét: Hidi Patrik jobb oldali szabadrúgását követően Baráth Botond csúsztatta tovább a labdát Youla pedig egy lépésről a kapu közepébe lőtt (2-0). A hajrában szerezhetett volna még gólt a Honvéd, de Youla nagy helyzetben hibázott, a kispesti győzelem (és a bennmaradás) azonban egy pillanatra sem került veszélybe.

Paksi FC - Dunaújváros 2-1 (0-0)
Vezette: Szilasi Szabolcs
Gólszerző: Könyves a 63., Bertus a 92., ill. Hidvégi a 91. percben

A Dunaújváros sorsa már nem volt saját kezében, Artner Tamás együttese egy esetleges győzelem esetén is búcsúzhatott (és a riválisok győzelme miatt búcsúzott is volna) az élvonaltól. Az első félidőben nem találta a fogást a Pakson a Dunaújváros, komoly helyzetig sem jutott el a vendégcsapat. A második félidőben a Paks volt veszélyesebb, és a 63. percben megszerezte a vezetést is: Simon András jó passza után Könyves Norbert 12 méterről a bal alsó sarokba lőtt (1–0). Az újvárosiak a 90. percben Hidvégi fejesével egyenlítettek (1-1), de végül vereséggel búcsúztak az élvonaltól, mert a 92. percben Bertus Lajos 23 méterről, szabadrúgásból a kapu jobb oldalába lőtt (2-1).

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS