Barca-Lyon párharc lesz a budapesti BL-döntőben

2019. április. 28., 17:17   |    

Barca-Lyon párharc lesz a budapesti BL-döntőben

Az FC Barcelona tizenegyes góllal nyert és jutott a döntőbe a Bayern München ellen. A Marozsán Dzsenifert is soraiban tudó francia gárda pedig rekordot jelentő, nyolcadik fináléjára készül. A budapesti, május 18-i BL-döntőre már több mint tízezer jegy elkelt.

Ahogy az első meccsen idegenben, úgy az elődöntő visszavágóján is 1–0-ra győzte le a Barcelona a Bayern Münchent, így a katalán klub történetében először szerepelhet a női Bajnokok Ligája döntőjében.

A vasárnapi találkozóra klubrekordot jelentő 12 764 szurkoló látogatott ki a barcelonai Mini Estadiba, hogy kiszurkolják csapatuk továbbjutását. A közönség az első félidő hosszabbításában ünnepelhetett gólt: a németek védője, Gina Lewandowski szabálytalanul állította meg Lieke Martenst, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. A tizenegyest a spanyol válogatott Mariona Caldentey váltotta gólra.

Az eredmény a második félidőben annak ellenére sem változott, hogy a 70. percben a hazaiaknál Kheira Hamraoui begyűjtötte második sárga lapját, így el kellett hagynia a pályát. Kettős győzelemmel jutott tehát a budapesti női Bajnokok Ligája-döntőbe a Barca.

A játéknap másik mérkőzésén a Chlesea fogadta a magyar származású, de német válogatott Marozsán Dzsenifert is foglalkoztató Lyont. Az első meccs 2–1-es hazai sikerrel ért véget, így a Lyonnak voltak jobb kilátásai a visszavágó előtt. A francia bajnok a 17. percben meg is szerezte a vezetést és így, Eugénie Le Sommernek köszönhetően már idegenben lőtt gólja is volt. Hiába egyenlítettek aztán az angolok (a dél-koreai Ji So-yun volt eredményes szabadrúgásból a 34. percben), a Lyon utazik Budapestre! A címvédő franciák rekordot jelentő, 8. alkalommal lehetnek ott a legrangosabb európai kupasorozat fináléjában.

A május 18-i fináléra a magyar szurkolók már több, mint 12 000 jegyet megvásároltak.

A kedvező árú belépőket még megválthatják online a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, vagy személyesen a TEX Irodákban. 


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS