Beléphet a BL kapuján a Ferencváros

2020. szeptember. 28., 19:07   |    

Beléphet a BL kapuján a Ferencváros

A zöld-fehérek kedden a norvég Moldét fogadják a Groupama Arénában a Bajnokok Ligája selejtezőjének rájátszásában.

A Ferencváros múlt hét szerdán 2-0-ás vezetésről 3-3-as döntetlent játszott Moldéban a norvég bajnok ellen, ami azt jelenti, hogy ha a keddi visszavágón nyer hazai pályán (vagy legfeljebb két gólt kapva döntetlent játszik), akkor bejut a Bajnokok Ligája főtáblájára. Hasonló bravúr eddig kétszer sikerült magyar csapatnak: a Ferencvárosnak 1995-ben, a DVSC-nek pedig 2009-ben.

A múlt heti összecsapás óta a Fradi nem lépett pályára tétmeccsen, a Molde viszont játszott norvég bajnokit, amelyen 1-0-ra alulmaradt hazai pályán a Sandefjorddal szemben.

Szerhij Rebrov a keddi BL-selejtezős visszavágót megelőző sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az elmúlt napokban alaposan kielemezte csapatával az első meccs hibáit, és játékosai készen állnak a visszavágóra.

– Már az első meccs előtt tudtuk, hogy nem lesz könnyű a párharc. Norvégiában keményen játszott az ellenfél, valamint a körülmények, a műfű és az időjárás is szokatlan volt nekünk. Itthon sem számítok könnyű találkozóra, de alaposan kielemeztünk az első meccset, mindenki tudja, mire lesz szükségünk kedden, készen állunk a visszavágóra! A norvégiai meccsen nem nyújtott mindenki 100%-ot, tudom, mekkora potenciál van a labdarúgókban. Az itthoni visszavágón a legjobb formánk kell, és biztos vagyok benne, hogy más lesz a mérkőzés képe, mint az első találkozóé – fogalmazott Rebrov.

A keddi összecsapás 21.00 órakor kezdődik, az M4 Sport élőben közvetíti.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS