Beliczky Gergő öt perc alatt mesterhármast lőtt az MTK-nak

2010. április. 25., 20:12   |    

Beliczky Gergő öt perc alatt mesterhármast lőtt az MTK-nak

A Soproni Liga 24. fordulójában két vasárnapi meccsre került sor. Az MTK a Vasast fogadta, s az első félidőben kétgólos előnyre tett szert, ám a második játékrészben Beliczky Gergő öt perc alatt mesterhármast szerzett, s az angyalföldiek végül 3-2-re nyertek. A másik találkozón a Haladás a sereghajtó Diósgyőr vendége volt, és jó mérkőzésen 3-1-es sikert ért el.

Beliczky öt perc alatt mesterhármast szerzett

MTK Budapest - Vasas 2-3 (2-0)
Vezette: Németh Ádám (Tóth István, Márton Zsolt)
Gólszerző: Vadnai a 11., Zsidai a 34. illetve Beliczky a 61., Beliczky a 65., Beliczky a 66. percben
Kiállítva: Vági a 91. percben

A Vasas kezdett veszélyesebben, ám a MTK szerzett vezetést, a 11. percben Hidvégi Sándor bal oldali beadása után Vadnai Dániel 13 méterről csúsztatott a bal alsó sarokba (1-0). Kiegyenlített volt a játék, mindkét fél gólszerzésre törekedett, s az ismét a hazaiaknak sikerült, a 34. percben Zsidai László 14 méterről, kapásból bombázott a háló bal oldalába (2-0). Szünet után nagy fordulatot láthattak a nézők, a továbbra is nagyon aktív Vasas a 61. percben egyenlített: a nemrégiben csereként beálló Beliczky Gergő tíz méterről lőtt a házigazdák kapujába (2-1). A 65. percben Beliczky megszerezte második gólját is, a támadó ekkor öt méterről juttatta a labdát a gólvonal mögé (2-2). A középkezdés után, a 66. percben Beliczky mesterhármassá koronázta teljesítményét, ezúttal 12 méterről lőtt a kapu közepébe (2-3). Az MTK igyekezett egyenlíteni (Szabó Ádám a 83. percben a kapufát találta el) de ez nem sikerült, sőt, a kék-fehérek létszámhátrányban fejezték be a meccset, a 91. percben Vági András könyöklésért piros lapot kapott.


Csak szépítésre futotta a diósgyőrieknek

DVTK - Szombathelyi Haladás 1-3 (1-0)
Vezette: Veizer Roland (Berettyán Péter, Horváth Róbert)
Gólszerző: Menougong a 63. illetve Nagy G. a 14., Oross az 54., Guzmics a 86. percben

A kezdeti percek változatos játékkal teltek, aztán a 14. minutumban előnyre tett szert a Haladás, Simon Ádám bedobása után Oross Márton továbbcsúsztatta a labdát, Nagy Gábor pedig három méterről a kapu bal oldalába fejelt (0-1). Ezután fölénybe kerültek a vendégek, akik az 54. percben újabb gólt szereztek, Schimmer Szabolcs szabadrúgása után Mindaugas Malinauskas kapus kiejtette a labdát, amit Oross Márton nyolc méterről a hálóba helyezett (0-2). A férfiasan küzdő diósgyőriek a 63. percben szépítettek, Lippai Ákos bal oldali beadása után George Menougong hét méterről csúsztatott a kapu bal oldalába (1-2). Nagy hajrát nyitottak a házigazdák, ám a meccs utolsó gólját nem ők, hanem a zöld-fehérek szerezték, a 86. percben Kenesei Krisztián bal oldali szögletét követően Guzmics Richárd öt méterről perdített a bal felső sarokba (1-3).


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS