Bemutatkozik az ETO a Bajnokok Ligájában

2013. július. 17., 11:41   |    

Bemutatkozik az ETO a Bajnokok Ligájában

Ma este mutatkozik be a Győri ETO együttese a Bajnokok Ligája selejtezőjében. A magyar bajnok az izraeli Maccabi Tel-Aviv együttesét fogadja 20.30-tól az ETO Parkban.

Két olyan együttes randevúzik, amelyik fölényesen megnyerte hazája bajnokságát. Ám sokkal több hasonlóság nincsen. A győriek már játszottak tétmérkőzést az idényben, szombat este magabiztos játékkal, 3-0-ra megnyerték a DVSC-Teva elleni Szuperkupa-döntőt. Viszonlyag kevés új játékost igazoltak, közülük azonban Wolfe, Martínez és Mevoungou is játszott a Loki ellen. A felkészülési mérkőzéseken is jól szerepelt a csapat, igaz, főleg gyengébb ellenfelekkel szemben. Az egyedüli nehézséget talán az okozhatja, hogy Pintér Attila egy korábbi nemzetközi eltiltása életbe lépett, nem ülhet a kispadra, s így pályaedzője-segítője, Farkas József dirigálja majd az együttest. A vezetőedző a találkozó előtti sajtótájékoztatón azt mondta, ez egy új helyzet, ilyenben még nem volt része a csapatának, de biztos abban, hogy játékosai megoldják a feladatot. „Olyan eredményt akarunk elérni, hogy azzal továbbjussunk az első körből. Remélem, hogy velünk együtt a Honvédnak és a Debrecennek is sikerül a továbbjutás, mert az nagy dolog lenne az egész magyar labdarúgás számára” – tette hozzá.

Paulo Sousa, a Videoton korábbi edzője, aki néhány hete vette át az izraeli bajnok irányítását, a győrieket ítélte a párharc esélyesének, utalva arra, hogy a zöld-fehérek összeszokottabb, s jobban játékban lévő alakulatot alkotnak. Talán az is a győriek malmára hajthatja a vizet a ma esti összecsapáson, hogy a Maccabi a legutóbbi tizenöt idegenbeli nemzetközi kupamérkőzéséből csak egyet nyert meg.

A találkozót az M1 élóben közvetíti.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS