Bennmaradt a Mezőkövesd, újabb Honvéd-lépés az aranyérem felé

2017. május. 20., 20:31   |    

Bennmaradt a Mezőkövesd, újabb Honvéd-lépés az aranyérem felé

Az OTP Bank Liga 32. fordulójában a Mezőkövesd hazai pályán legyőzte a Paksot, így már biztos, hogy nem esik ki az idény végéig. A Honvéd 5-2-re nyerni tudott Debrecenben, ezzel újabb lépést tett a bajnoki cím felé.

Mezőkövesd Zsóry FC-Paksi FC 3-2 (1-0)
Gólszerző: Bacelic-Grgic (33.), Diallo (76.), Gohér (92.), illetve Kulcsár D. (60.), Bertus (89., 11-esből)

Az első félidő sokáig eseménytelenül telt, ráadásul a szakadó eső sem könnyítette meg a játékosok helyzetét. A 33. percben a hazaiak első igazi helyzetüket értékesítve megszerezték a vezetést, s nem sokkal a szünet előtt meg is duplázhatták volna előnyüket, de Egerszegi közeli fejese a lécen csattant. A fordulást követően a paksiak ragadták magukhoz a kezdeményezést, és a 60. percben egyenlítettek is. Innentől újra "sietősebb" lett a Mezőkövesdnek, a csereként pályára lépő Diallo először még a kapufára fejelt - majd Strestík puskázott el egy ziccert -, a 76. percben azonban már remek mozdulattal bólintott a hálóba. A hazaiaknak már csak néhány percet kellett volna kibírniuk, azonban Szeles teljesen értelmetlen helyzetben egy szögletnél kézzel ért a labdába, a büntetővel pedig egyenlített a Paks. A Mezőkövesdnek ennek ellenére megadta a sors a lehetőséget arra, hogy begyűjtse a szinte biztos bennmaradáshoz szükséges három pontot, de Diallo hihetetlen helyzetben, másfél méterről az üres kapu mellé lőtt egy beadást. A slusszpoén azonban még hátra volt: a 92. percben Gohér állt oda egy szabadrúgáshoz, s fantasztikusan csavart a bal felsőbe. Mivel az MTK és a Diósgyőr gól nélküli döntetlent játszott egymással, a Mezőkövesd meghosszabbította első osztályú tagságát.

Újpest FC-Swietelsky Haladás 2-1 (1-0)
Gólszerző: Balogh B. (21.), Bardhi (86.), illetve Williams (71., 11-esből)

Az első játékrészben lényegesen aktívabban futballozott a lila-fehér együttes, veszélyesebb volt kapura, és vezetést is szerzett. A szünet után magára talált a vendégcsapat, amely büntetőből egyenlített. A hajrában tovább támadott a szombathelyi gárda, ám a győzelmet egy szabadrúgásgóllal az Újpest szerezte meg. A hazai együttes először győzött a felújított Szusza Ferenc Stadion átadása óta, ezt megelőzően három vereség mellett három döntetlen volt a mérlege.

Gyirmót FC-Vasas 1-2 (0-1)
Gólszerző: Csiki (55.), illetve Kulcsár T. (9.), Berecz (67.)
Kiállítva: Szalánszki (79.)

Az első szűk tíz perc mezőnyjátékkal telt, majd Kulcsár remek helyzetfelismeréssel, a kint álló kapus felett átemelt labdával előnyhöz juttatta a Vasast. A folytatásban is a fővárosiak irányítottak, az első játékrészben a házigazdáknak nem volt kaput eltaláló lövésük, míg a piros-kékek többször is növelhették volna góljaik számát. A szünet után harcosabbá vált a hazai csapat, s ennek hamarosan meg is lett az eredménye: Csiki Kulcsárhoz hasonlóan egy technikás megoldással egyenlített. Támadásban maradt a Gyirmót, de fellazult a védelme, s ezt kihasználta a Vasas, amely bő tíz perc elteltével egy kontra után ismét átvette a vezetést. Miután a csereként beállt Szalánszkit egy durva szabálytalanságért kiállította a játékvezető, az emberhátrányba került Gyirmót tovább támadott, de a vendégeknek sikerült megőrizniük minimális előnyüket. A jelenleg harmadik angyalföldiek ezzel már biztosan szerepelhetnek nyáron az Európa Liga selejtezőjében.

MTK Budapest-Diósgyőri VTK 0-0

Az első félidőben nagy akarással küzdöttek a csapatok, ám rengeteg hiba csúszott mindkét együttes játékába. A pontatlanságok ellenére voltak veszélyes helyzetek a kapuk előtt, ám gól nem született. A második játékrészben is komoly harc folyt a pályán, az MTK volt a kezdeményezőbb, de képtelen volt kapuba találni, mint ahogy a diósgyőriek sem tudták gólra váltani helyzeteiket. Így az utolsó fordulóban kell kiharcolniuk a csapatoknak az élvonalban maradást. Az MTK Paksra látogat, míg a Diósgyőr az előtte álló, 9. Debrecennel csap össze a zárókörben. Az egy ponttal egyik csapat sem lehet elégedett, mivel az MTK maradt a 11., kieső helyen, míg a DVTK 10. Ugyanakkor mindkét gárdának a saját kezében maradt a sorsa, mivel ha győznek a jövő heti zárókörben, akkor a következő szezonban is az NB I-ben szerepelnek majd.

DVSC-Budapest Honvéd 2-5 (0-3)
Gólszerző: Jovanovic (59.), Suk (66.), illetve Koszta (4., 37., 90.), Eppel (24., 82.) sárga lap: Danilovic (45.), Suk (67.), Ferenczi (68.)

Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, melyen a vendégek korán, már a negyedik percben megszerezték a vezetést. A DVSC a Könyves buktatásáért megítélt büntetővel rövid időn belül egyenlíthetett volna, ám Holman 11-esét Gróf kivédte. A Honvéd két remek akció végén még kétszer betalált az első félidőben, amelynek lefújását követően Danilovic saját csapattársával, Ferenczivel szólalkozott össze, a védőt nyakon is ragadta, ezért edzője a szünetben lecserélte. A második félidőben kényelmesebb tempóban játszott a Honvéd, míg a hazaiak mindent egy lapra feltéve támadtak, és sikerült egy gólra felzárkózniuk, sőt, akár egyenlíthettek is volna, ám nem jártak sikerrel. A hajrában aztán Eppel második találatával eldőlt a meccs, melynek ráadásában Koszta harmadik góljával állította be az 5-2-es végeredményt. A debreceniek vereségükkel nehéz helyzetből várhatják az utolsó fordulót, melyben a mögöttük 10. Diósgyőrhöz látogatnak, s legalább egy pontot kell szerezniük a biztos bentmaradáshoz.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS