Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!

2017. szeptember. 03., 23:33   |    

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!

A szövetségi kapitány a portugáloktól elszenvedett 1–0-s vereséget követően elmondta: a szurkolók egy plusz csapattagot jelentettek a válogatott számára.

A magyar válogatott több mint 60 percet emberhátrányban játszva is helytállt az Eb-címvédő portugálok ellen, az 1–0-s vereség ellenére a szurkolók vastapssal búcsúztatták a játékosokat a Groupama Arénában. Bernd Storck szövetségi kapitány szintén megdicsérte futballistáit a meccs utáni sajtótájékoztatón.

– Vereség után nyilatkozni mindig szomorú dolog, de most egyben kissé bosszantó is, mert a 30. percben történt kiállítás után teljesen át kellett alakítanunk a meccstervünket, hogy helytálljunk a nagyon erős portugál válogatott ellen – értékelt a szövetségi kapitány. – A játékosaim az első félidőben taktikusan játszottak, végig nagyot harcoltak a jó eredményért, és a végig mellettünk álló szurkolókkal együtt mindent megtettek a sikerért. Voltak azért hibáink is, az egyikből gólt kaptunk, és innen már nagyon nehéz dolgunk volt. Gratulálok a portugáloknak, megérdemelten nyertek, de minden elismerésem a magyar válogatott játékosoké, és külön köszönöm a szurkolóknak a csodálatos támogatást.

Fernando Santos, a portugálok szakvezetője is elismerően beszélt a magyar válogatott játékáról.

– Nehéz meccsen vagyunk túl, de számítottunk is rá, hogy meg kell majd szenvednünk a három pontért – nyilatkozta a mérkőzés után Fernando Santos portugál szövetségi kapitány. – Bernd Storck egy kisebb meglepetéssel állt elő, mert nem számítottam rá, hogy két csatárral kezd a magyar válogatott. Az első félórában több nagy helyzetünk is volt, annak ellenére is elégedett voltam a játékunkkal, hogy nem szereztünk gólt. A kiállítás után fejetlenné vált a játék, feszülten futballoztak a csapatok, a fordulás után viszont rögtön gólt lőttünk, ami után viszont kissé érthetetlenül visszavettünk. A győzelem teljesen megérdemelt, sok helyzetünk volt, végül egy gól elég volt a három pont megszerzéséhez. A magyarok jól játszottak, ilyen teljesítménnyel komoly esélyük lesz októberben a svájciak elleni mérkőzésen.

Címkék:

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Női Kupa: A döntőért harcolnak a csapatok a hétvégén
Bajnokságok / Kupák
NB I: Otthon játszik a Fradi és a MOL Vidi is
Bajnokságok / Kupák
Futsal: Kettős címvédés is előfordulhat a Magyar Kupában
Bajnokságok / Kupák
Magyar Kupa: Előnyt szerzett a Honvéd, a Ferencváros és a Vidi

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP

Szponzoraink

  • Merkantil Bank
  • Groupama Biztosító
  • MOL
  • Förch
  • Jet Sol