Bernd Storck: Még semmi sem dőlt el

2015. november. 12., 23:18   |    

Bernd Storck: Még semmi sem dőlt el

A norvégok idegenbeli legyőzése után Bernd Storck szövetségi kapitány kiemelte: a győzelem szép eredmény, de már a vasárnapi visszavágóra kell fókuszálni.

A magyar válogatott az újonc Kleinheisler László találatával 1-0-ra megnyerte az Európa-bajnoki pótselejtezős párharc első felvonását, és jó esélyekkel készülhet a vasárnapi, budapesti visszavágóra. Bernd Storck a fegyelmezettségnek és a szervezett játéknak tulajdonította a sikert, de azt is kiemelte: nagyon nehéz meccs vár a csapatra három nap múlva.

- Nem szabad elfelejteni, hogy még egy nagyon hosszú kilencven perc vár ránk vasárnap. Nagy siker a mostani győzelmünk, de már a hazai mérkőzésre kell összpontosítanunk - fogalmazott a kapitány. - Végig fegyelmezetten játszottunk, ugyanakkor el kell ismerni, hogy szerencsénk is volt, már a mérkőzés elején gólt szerezhettek volna a norvégok, de Király Gábor nagyot védett. Ezt követően feljavultunk, szép gólt szereztünk, és annak ellenére, hogy óriási nyomás alá került a kapunk, a szervezett, fegyelmezett védekezés mellett előrefelé is tudtunk játszani. A siker kulcsa a csapat hozzáállása volt, többen jó teljesítményt nyújtottak, Gera Zoltán például egészen kiválóan futballozott, szomorú vagyok, hogy nem számíthatunk rá a visszavágón. Még semmi sem dőlt el, a következő mérkőzésre kell koncentrálnunk, addig nincs értelme távolabbra tekinteni.

A mérkőzés utáni hivatalos sajtótájékoztatón a szövetségi kapitány azt is elmondta: továbbra is a norvégok a párharc esélyesei, ezért a visszavágón ugyanolyan jó teljesítményre lesz szükség, mint az oslói meccsen.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS