Bernd Storck optimistán várja a pótselejtezőt

2015. november. 02., 18:02   |    

Bernd Storck optimistán várja a pótselejtezőt

A szövetségi kapitány az edzőtáborozás első napjaiban minden kerettagról átfogó képet szeretne kapni.

Bernd Storck szövetségi kapitány a vasárnapi regenerációs nap után hétfőn délelőtt már edzést is tartott a norvégok elleni Eb-pótselejtezőre készülő válogatott itthon játszó kerettagjainak. A nap második felében ismét szerepet kapott a regenerálás, illetve néhány játékos, valamint a szakmai stábból Bernd Storck és Andreas Möller a sajtó képviselőit szolgálta ki.

- Történelmi lehetőség előtt állunk, mindent meg kell tennünk, hogy élni tudjunk ezzel, és kijussunk az Eb-re. Nagy segítség, hogy meg tudjuk tartani a tegnap megkezdődött összetartást, ez az egy hét is sokat számít a felkészülésünkben, ezúton szeretném megköszönni a kluboknak, hogy lehetőséget biztosítottak az edzőtáborozásra - fogalmazott a szövetségi kapitány. - Ezen a héten szeretnék minél több információhoz jutni a kerettagok fizikai állapotáról, emellett megismerkedhetek néhány olyan játékossal, akik korábban nem voltak benne a keretben. Felmérésekkel kezdjük a hetet, ahol fehéren-feketén láthatjuk majd, ki milyen állapotban van, többek között gyorsasági, állóképességi tesztek szerepelnek a keddi programban. Roppant fontos lesz a megfelelő regeneráció a két mérkőzés között, erre már most elkezdtük a felkészülést.

Bernd Storck újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a norvég válogatott erőssége a szervezett, jó védekezés, és nemzetközi tapasztalat terén is jól áll ellenfelünk, hiszen legtöbb játékosa érdekelt valamelyik európai kupasorozatban.

bs_am|

- Optimista vagyok a párharc előtt, mert az előző mérkőzéseken láthattuk, hogy versenyképes a válogatottunk. Már bizonyítottuk, hogy tudunk jól futballozni, tudunk gólokat lőni, a játékosokon pedig érzem, hogy mindannyian a cél elérésére fókuszálnak. Fejben nagyjából már összeállt a csapat, az idegenbeli mérkőzésen meg kell ugyan oldanunk Juhász Roland hiányát, de már látjuk, kik lehetnek azok a játékosok, akik ott lehetnek majd a pályán, és ez alapján dolgozzuk ki a taktikát a két mérkőzésre - tette hozzá a kapitány.

A szövetségi kapitány segítője, Andreas Möller hozzátette: most először jár Magyarországon, és nagyon kellemes meglepetésben volt része, mikor megismerte a telki edzőközpontot.

- Nagy meglepetés volt számomra, hogy milyen kiváló lehetőségek fogadtak Telkiben. Nagyon várom a következő időszakot, izgalmas kihívás vár ránk. Az első benyomások pozitívak, de szeretném még jobban megismerni a játékosokat a következő egy-két napban. A válogatottnak már van egy jól működő játéka, ezért a következő napokban a taktikai finomításokon lesz a hangsúly. Sok apróságon múlik majd a siker, ezért fontos az alapos felkészülés. Bernd Storck tökéletesen ismeri a csapatot, azért vagyok itt, hogy támogassam a szövetségi kapitányt, és segítsek az ötletei megvalósításában - így Andreas Möller.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS