Biztonsági szakemberek tanulmányozták a torinói példát

2015. május. 15., 12:52   |    

Biztonsági szakemberek tanulmányozták a torinói példát

Múlt hét végén a BL-döntős Juventus látta vendégül a szakmai látogatásra érkező magyar biztonsági szakembereket Torinóban.

Az MLSZ múlt héten lehetőséget biztosított a szövetség és a klubok biztonsági szakembereiből álló delegációnak, hogy biztonsági és mérkőzésrendezési szempontból megtekintse Európa egyik legmodernebb stadionját, a Juventus otthonát Torinóban.

A klubok visszajelzését követően tíz fős delegáció utazott el múlt szombaton Torinóba, ahol a stadion igazgatója, Francesco Gianello előbb bemutatta a létesítményt, illetve egy prezentáció keretében összegezte az aréna átépítésének okait, folyamatát, valamint a jelenlegi működését, délután pedig - a közel telt házas, 40 ezer néző vonzó Juventus-Cagliari bajnoki előtt, közben és után - gyakorlatban, egészen apró részletekbe menően is bemutatta egy bajnoki mérkőzés előkészületeit, rendezési kihívásait.

- Az élményen túl szakmailag is nagyon hasznos volt az út, hiszen ízelítőt kaptunk abból, hogy a mai modern stadionok többféle szolgáltatást nyújtanak a szurkolók számára - mondta az mlsz.hu-nak Barczi Róbert, a szövetség versenyigazgató-helyettese, a delegáció vezetője. - A Juventus Aréna például játszóházzal, szépségszalonnal, büfékkel, éttermekkel és számtalan szórakozási lehetőséggel van ellátva, itt valóban eltölthet a szurkoló családjával együtt egy teljes délutánt is kulturált, biztonságos körülmények között. Az igazgató úr elmondása szerint jelenleg ez az egyetlen stadion Olaszországban, ahol a családok különböző generációi biztonságosan szurkolhatnak egymás mellett. A másik nagy tanulsága az útnak, hogy a hazai labdarúgás stadionbiztonsági elképzelések tekintetében jó úton halad, hiszen meggyőződhettünk arról, hogy a torinói aréna szinte teljesen azonos biztonsági rendszer alapján működik, mint ahogy azt a magyar stadionokban is alkalmazni kívánjuk.

IMG_3825|

- A Juve-meccsekre is kizárólag szurkolói kártyával, hasonló beléptető rendszeren és procedúrán keresztül lehet bejutni a stadionba, mint a magyar pályákon, további hasonlóság, hogy kezdetben ott sem fogadták kitörő örömmel a drukkerek a bevezetett rendszert - tette hozzá Barczi Róbert. - A biztonságosabb, komfortosabb szurkolóbarátibb rendezésnek köszönhetően azonban idővel még az ultrák is megértették, hogy ez a jövő, ennek következtében a pár évvel ezelőtti 18 ezerről 40 ezerre nőtt az átlagnézőszám a Juventus meccsein. A látogatás során a torinóiak elárulták: olyannyira sikeres és eredményes az általuk képviselt irányvonal Olaszországban, hogy több klub - például Udinese és az AS Roma - követni akarja a Juve példáját. A tanulmányi út megerősített abban, hogy jó úton járunk, és mi sem tehetünk mást, mint haladunk tovább az elkezdett ösvényen.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS