BL: Három gólt szerzett, mégis kikapott a Loki

2009. október. 20., 15:30   |    

BL: Három gólt szerzett, mégis kikapott a Loki

A Debrecen kedden játszotta harmadik mérkőzését a BL főtábláján, az ellenfél ezúttal az olasz Fiorentina együttese volt. A piros-fehérek második hazai meccsüket is a Puskás-stadionban vívták, s bár a találkozó jelentős részében nagyszerű játékot produkáltak és három gólt is szereztek, végül mégis 4-3-as vereséget szenvedtek. A Loki azonban, ha pontot nem is gyűjtött, de elérte első góljait a Bajnokok Ligájában, a találkozó első találatát Czvitkovics Péter lőtte, majd 1-3-as állásnál a válogatott Rudolf Gergely bombázott parádésan az olaszok hálójába, a meccs finisében pedig Adamo Coulibaly fejelt a vendégek kapujába.

Nagyszerű játék az első félidőben

Herczeg András Vukasin Poleksic - Bodnár László, Komlósi Ádám, Mészáros Norbert (Szélesi Zoltán a 30. percben), Leandro - Czvitkovics Péter, Varga József, Kiss Zoltán (Laczkó Zsolt a 88. percben), Szakály Péter (Dombi Tibor az 57. percben) - Adamo Coulibaly, Rudolf Gergely összeállításban játszatta a magyar bajnokcsapatot.


A Loki remekül kezdett, s már a harmadik percben góllal örvendeztette meg a Puskás-stadion negyvenötezres nézőseregét: Varga emelt középre balról, Czvitkovics pedig előrecsúszva, négy méterről a kapu jobb alsó sarkába pöckölt (1-0). A hatodik percben egyenlített a Fiorentina, Daineli ívelt középre jobbról, s Mutu közelről a háló jobb oldalába helyezett (1-1). A tizedik percben aztán már az olaszok vezettek, Mutu játszott Gilardino elé, a világbajnok csatár pedig tíz méterről, középről a bal alsó sarokba küldte a kapuba a labdát (1-2). Bátran és veszélyesen futballozott a Debrecen, de a következő gólt is a firenzeiek szerezték, a 20. percben Gilardino tette a labdát Mutu elé, a román támadó 19 méterről nagy lövést eresztett meg, s a labda a bal kapufáról pattant a hálóba (1-3). A meccs ezután is remek maradt, s a 28. percben szépített a bátran játszó Loki: Rudolf egy csel után a balösszekötő helyéről, 15 méterről parádésan tekert a bal felső sarokba (2-3). A 37. percben ismét kétgólos volt az olaszok előnye, Mutu közeli lövését védte ugyan Poleksic, de a kipattanó labdát Santana 14 méterről a jobb alsó sarokba továbbított (2-4).


Majdnem sikerült...

A második negyvenöt perc kevésbé eseménydús játékot, de az elsőhöz hasonlóan nagy harcot hozott. Most már mindkét együttes óvatosabban futballozott, s bár helyzetek ezután is adódtak mindkét oldalon, a feljegyzésre méltó események ritkábbakká váltak. A firenzeiek leginkább előnyük megőrzésére törekedtek, a mieink is jobban figyeltek a védekezésre - ezáltal azonban támadójátékuk is kevésbé volt lendületes. A Debrecen többet birtokolta a labdát, mint a Fiorentina, s akadtak is még lehetőségei a 82. percben például Coulibaly egyedül vezethette a labdát a vendégek kapujára, de a ziccer kimaradt... A 89. percben aztán összejött a szépítés, Bodnár szabadrúgása után Coulibaly hét méterről fejelt a kapu közepébe (3-4). Az utolsó néhány perc ismét nagy izgalmakat hozott, volt is még esély a Loki-gólra, de az eredmény végül nem változott, a Fiorentina 4-3-ra győzött Budapesten.


A csoport másik mérkőzésén, a Liverpool - Lyon meccsen a hazaiak Benayoun góljával a 41. percben előnyre tettek szert, ám a franciák a 72. percben Gonalons találatával egyenlítettek, majd a 90. percben Delgado révén a győzelmet érő gólt is megszerezték.


A csoport állása:
1. Lyon 9 pont
2. Fiorentina 6 pont
3. Liverpool 3 pont
4. DVSC-TEVA 0 pont


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS