Borította a papírformát a Szeged

2013. április. 22., 08:04   |    

Borította a papírformát a Szeged

Aligha gondolta bárki is, hogy a felsőházi rájátszásba ötpontos előnnyel érkező, toronymagas favorit MTK Hungária előnye már az első fordulóban egymeccsesre zsugorodik. A kék-fehéreknek jelentős javulásra lesz szükségük a szerdai, Astra elleni KÉSZ Női Magyar Kupa-döntőig.

Ennél azután jóval több sikeredett, hiszen a SZAK, a bajnokság eddigi legnagyobb meglepetését szolgáltatva, pontot rabolt a Hidegkuti Nándor Stadionban. A női NB I legjobb három csapata annyira kiemelkedik a mezőnyből, hogy a „kicsiknek”, illetve inkább kisebbeknek, akkor is bravúr ellenük pontot szerezni, ha az erősebb csapat mélyen tudása alatt teljesít. Ezt történt most az MTK-val is, amelyből meghatározó játékosok hiányoztak, de annyira erős a címvédő kerete, hogy a hiányzókat többségében válogatottakkal tudta pótolni. Más kérdés, hogy ezúttal viszont a hiányzó Vágóhoz, Zágorhoz, Szőcshöz, Demeterhez és Vesszőshöz hasonló, standard játékosok nem tették a mérkőzéshez hozzá azt a pluszt, amivel csapatuk megnyerte volna a különösen a második félidőben jól játszó, bátran kontrázó, a siker lehetőségétől „vérszemet kapó” szegedieket.

Majdnem egy félidőnyi gól nélküli játék után, az első játékrész hajrájában, az újabb, sorozatban 15. gólkirályi címe felé haladó Pádár Anita rúgta a vendégek kapujának bal alsó sarkába a Smuczer Angéla elleni – egyébként felesleges – szabálytalanság miatt megítélt büntetőt. A fordulás után a védők hibáját kihasználó Zimányi Kovács Anikó lőtt szemfüles gólt, ám ismét Pádár következett, aki Méry Rita tökéletes passzát értékesítve rúgta a hálóba, az akkor úgy tűnt, győztes gólt. A szegediek legnagyobb érdeme, hogy nem engedték kiénekelni a sajtot a szájukból, nem estek össze, volt bátorságuk tovább kontrázni – Papp Dorina gólja nem csak az egyenlítést hozta, de fel is tette a koronát a vendégek ténykedésére.

Az MTK pontvesztésével nagy esélyt kapó Astra-Bíró-Kert FC az egy hete éppen a szegedieket legyőző Feminát fogadta. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, a Femina fegyelmezetten játszva tartotta magát. Gyöngyösi Alexandra góljával vezetett az Astra, de nyílt volt a találkozó. A fordulás után azonban megmutatkozott a csepeli csapat nagyobb játékereje, jobb erőnléte. Szekér Anita és Godvár Katalin két-két gólt rúgott, Gyöngyösi is megrúgta második találatát és Pincze Gabriella is a kapuba talált – a lefújásra kialakult hétgólos különbség erős Astrát sejtet a szerdai, MTK elleni KÉSZ Női Magyar Kupa-döntő előtt.

A Viktória Trend Optika FC játékosai a héten már az új edző, Mitterstiller Csaba irányításával készültek a Hegyvidék SE elleni mérkőzésre. Az ezúttal tiszta feketében játszó Viktória motiváltan, jó játékkal kezdte a meccset, és Sipos Lilla két találatával – különösen a második volt remek csatárteljesítmény! – már a 10. percben 2-0-ra vezetett. Dénes Dorka szép egyéni akciót erős, pontos lövéssel befejezve szépített, de a folytatásban ismét a Viktória következett, Marsai Nikoletta távoli bombagóllal növelte a hazaiak előnyét, majd még a szünet előtt Megyeri Boglárka is beköszönt. A fordulás után rendezte sorait a Hegyvidék, Staar Gabriella átadásából Kovács Nikoletta kétgólosra fogyasztotta a különbséget, de az utolsó harminc perc ismét a Viktóriáé volt. Mindkét edző cserélt, és hamar kiderült, a szombathelyieknek hosszabb a kispadja. Sipos Lilla tizenegyesből lőtte harmadik gólját, majd a hajrában Megyeri és Marsai is eredményes volt: ötgólos különbséggel is megérdemelten győzött a jobb futballistákból álló, fizikailag is erősebb Viktória.

Női NB I, rájátszás

Felsőház, 1. forduló
MTK Hungária – Szegedi AK-Boszorkányok 2-2 (1-0)
Astra-Bíró-Kert FC – 1. FC Femina 7-0 (1-0)
Viktória-Trend Optika FC – Hegyvidék SE 7-2 (4-1)

Alsóház, 1. forduló
BNLC-Csepel – Újpesti TE 0-4 (0-1)
(Szabadnapos: a Páter Fit-Well Nagypáli)

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS