Botlottak az élmezőny tagjai a Merkantil Bank Ligában

2020. február. 16., 19:54   |    

Botlottak az élmezőny tagjai a Merkantil Bank Ligában
Fotó: Vasas FC Facebook

A Merkantil Bank Liga tabellájának első hat helyezettje egyaránt nyeretlen maradt a másodosztály 24. fordulójában, győzelmével a Vasas feljött a negyedik pozícióba.

Az MTK sorozatban megnyert nyolc bajnoki mérkőzés után ezúttal csak döntetlennel zárt a Hidegkuti-stadionban. A Békéscsaba az első félidőben Pantevic góljával szerzett vezetést, a kék-fehérek a fordulás után Prosser Dániel találatával egyenlítettek, de a győztes gólt nem sikerült megszerezniük.

A második helyezett Budafok nem bírt a Doroggal hazai pályán, 0-0 lett a végeredmény, míg a Gyirmót tovább távolodik a kitűzött céljától, ezúttal a Szolnoktól kapott ki 2-1-re saját közönsége előtt. A Siófok a Szegeddel játszott döntetetlent és az ETO FC Győr sem tudta begyűjteni a három pontot, sőt a döntetlennek is örülnie kellett a Kazincbarcika vendégeként: csak a 94. percben sikerült egyenlítenie és beállítani a 2-2-es végeredményt.

A Vasas a szünetben még egygólos hátrányban volt a Tiszakécske elleni hazai mérkőzésen, de a fordulás után Feczesin Róbert mesterhármasával sikerült megfordítania a meccset, 3-1 lett a végeredmény. Az angyalföldiek sikerükkel a hetedikről a negyedik helyre jöttek fel a tabellán.

A Haladás hosszú nyeretlenségi szériát zárt le a Csákvár 3-0-s legyőzésével, a találkozó mindhárom gólja a második félidőben született. A Nyíregyháza viszont továbbra is nyeretlen idén, ezúttal az Ajkával szemben maradt alul.

Fizz Liga 24. forduló

Sorsolás
2026. 02. 27. 20:15
Debreceni Nagyerdei Stadion
2026. 02. 28. 14:30
Kisvárdai Várkerti Stadion
2026. 02. 28. 17:00
DVTK Stadion
2026. 02. 28. 19:30
ETO Stadion
2026. 03. 01. 16:15
Puskás Akadémia Pancho Aréna
2026. 03. 01. 18:45
Groupama Aréna

Tabella


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Futsal NB I - A Nyíregyháza ismét legyőzte a címvédőt
Bajnokságok / Kupák
Történelmi Barcika-siker, nyolc meccse nem bír a ZTE-vel a Paks
Bajnokságok / Kupák
Otthon tartotta a három pontot az Újpest

2026-03-14 22:08:36 Galéria

Otthon tartotta a három pontot az Újpest

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

Szponzoraink

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom