Budafokon a listavezető, Győrbe látogat a Vasas

2021. szeptember. 25., 21:49   |    

Budafokon a listavezető, Győrbe látogat a Vasas
Fotó: vasasfc.hu

A 9. fordulót rendezik vasárnap a Merkantil Bank Ligában. A listavezető Haladás Budafokra, a második helyen álló Vasas Győrbe látogat.

III. KER TVE–FC AJKA
(Óbuda, 16.00)

A III. Kerület a 18. helyen áll, mindössze egy mérkőzését tudta eddig megnyerni, hazai pályán két vereség után kétszer döntetlent játszott, a 360 perc alatt mindössze egy gólt szerzett. Az Ajka sem kezdett jól, de a legutóbbi három fordulóban kétszer is győzött, így három ponttal megelőzi az óbudaiakat.

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–AQVITAL FC CSÁKVÁR
(Balmazújváros, 16.00)

A legutóbbi fordulóban, Diósgyőrben, a Nyíregyháza elveszítette a veretlenségét, s ez azzal járt, hogy a szoros mezőnyben visszacsúszott a negyedik helyre. Igaz, mindössze egy pont a hátránya a listavezető Haladással szemben. Pályaválasztóként négy mérkőzésen tíz pontot gyűjtött eddig, éppen a Haladással
játszott döntetlent. A Csákvár nem áll ilyen jól, öt pontot gyűjtve tizenhetedik a tabellán. (Egy mérkőzéssel kevesebbet játszott közvetlen riválisainál.) Vendégként a budafoki győzelem óta háromszor is kikapott.

DOROGI FC–BUDAÖRS FC
(Tatabánya, 16.00)

Csak a kiírás alapján lesz ezen a mérkőzésen „hazai” csapat, a Dorog albérletben játszik a Grosics Gyuláról elnevezett stadionban, ahol korábban a Budaörs is bérlő volt. Mindazonáltal nagyjából ennyi a hasonlóság a két csapat között. A Dorog sokkal jobban áll, 13 szerzett ponttal hatodik, pedig a legutóbbi négy mérkőzésén csupán négy pontot szerzett. A Budaörs egyetlen győzelemmel és három döntetlennel a tizenhatodik.

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–DIÓSGYŐRI VTK
(Békéscsaba, 17.00)

De sokszor találkozott ez a két csapat az NB I-ben is! Most pedig a békéscsabaiak lassan azon izgulhatnak, hogy – ha a DVTK nem jut fel – legalább a második vonalban randevúzhassanak egy év múlva. A lila-fehérek a tizenkilencedik helyen állnak, a Merkantil Bank Liga 2021–2022-es szezonjában még nyeretlenek. A Diósgyőr, egyetlen vereséggel és tizenöt szerzett ponttal, az ötödik helyen áll,
hárompontnyira a listavezetőtől. Vendégként csak a Csákvár ellen tudott győzni eddig.

PÉCSI MFC-BFC SiÓFOK
(Pécs, 17.00)

Azonos pontszámmal áll a két csapat, de eltérő mérleggel. A PMFC kétszer nyert, de háromszor már kikapott, három döntetlenét az első négy fordulóban játszotta. A Siófok az első hat fordulóban csak „ikszelt”, de a legutóbbi két mérkőzésén egyszer kikapott, egyszer nyert. Szeptember közepén kikapott Kecskeméten, március 3. óta az volt az első, idegenben elveszített bajnoki mérkőzése.

SZOLNOKI MÁV FC–KECSKEMÉTI TE HUFBAU
(Szolnok, 17.00)

A Szolnok a jó kezdés után hullámvölgybe került, a legutóbbi két fordulóban nem szerzett pontot, ezzel visszacsúszott középmezőnybe, a tizedik helyen áll. (Igaz, egy mérkőzéssel kevesebbet játszott riválisainál.) Pályaválasztóként legutóbb súlyos vereséget szenvedett a Vasastól, február óta először kapott ki hazai bajnoki mérkőzésen. A KTE parádésan szerepel újoncként, nyolc forduló után 5-2-1-es a mérlege, mindössze egyetlen ponttal marad a listavezető mögött. Ugyanakkor vendégként a legutóbbi két meccsén nem nyert – igaz a Diósgyőr és a Vasas ellen.

TISZAKÉCSKEI LC–SZENTLŐRINC
(Tiszakécske, 17.00)

A hazai csapat az első nyolc fordulóban mindössze két döntetlennel szerzett pontot, az utolsó helyen áll. Pályaválasztóként eddig mindhárom mérkőzését elveszítette. A Szentlőrinc még veretlen, s még a hetedik helynél is előrébb állna, ha nem halmozná a döntetleneket.

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA–SOROKSÁR SC
(Szeged, 17.00)

A szegediek az előző fordulóban megszakították nyeretlenségi sorozatukat, s ezzel visszakerültek a tabella első felébe, a kilencedik helyen állnak. Pályaválasztóként, hosszú, jó sorozatuk után, a legutóbbi két találkozón összesen egy pontot gyűjtöttek. A Soroksár az első hat fordulóban nyeretlen maradt, de
azóta két meccsét megnyerve fellépett a középmezőnybe, immár csupán két pont a lemaradása a szegediekkel szemben.

BUDAFOKI MTE–SZOMBATHELYI HALADÁS
(Budafok, 17.00)

A Budafok gyengén kezdett otthon, de a legutóbbi két mérkőzését már megnyerte. A nyolcadik helyen áll a bajnokságban, a középmezőnyhöz tartozik. A Haladás kitűnően szerepel, eddig még nem szenvedett vereséget, feltűnően jó a védelme, amely a nyolc mérkőzésen összesen két gólt kapott. Idegenben még
kapott gól nélkül áll, négy mérkőzésből két győzelem és két döntetlen a mérlege.

WKW ETO FC GYŐR–VASAS FC
(Győr, 19.30)

Az ETO a legutóbbi négy fordulóban nagyon sok pontot elveszített, igaz, csak egyszer kapott ki, három döntetlen mellett. Pályaválasztóként a Tiszakécske legyőzése óta kizárólag döntetleneket ért el, következő két ellenfele az ETO Parkban a Vasas, majd október 3-án a Kecskemét lesz. A Vasas csak Diósgyőrben
kapott ki eddig, egy ponttal lemaradva a Haladás mögött a második helyen áll. Legutóbb Szolnokon kiütéssel, 5-0-ra győzött.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS