Csak a Vidi tartja a lépést a Gyirmóttal

2016. szeptember. 22., 12:33   |    

Csak a Vidi tartja a lépést a Gyirmóttal

Az olasz Davide Lanzafame a visszatérése óta három bajnokin két gólt szerzett. A szombathelyi Stef Wils a harmadik gólját és az első öngólját érte el az Újpest elleni találkozón magyar bajnoki pályafutása során. Az MTK szépen búcsúzott Dunaújvárostól, az utolsó három mérkőzésén kilenc pontot szerzett, a Videoton FC, a Ferencváros és a Diósgyőr ellen. Mindössze két csapat nem szenvedett vereséget a legutóbbi négy fordulóban, a Vidi és a Gyirmót. Érdekességek az OTP Bank Liga tizedik fordulójából.

DEBRECENI VSC-TEVA–BUDAPEST HONVÉD 0-1 (0-1)
Gólszerző: Lanzafame (6.)

– A kispestieknek vendégként 3-1-2 a mérlege. Az Újpest, a Diósgyőr és a Debrecen ellen nyertek idegenben.
– Debrecenben 2016-ban kétszer is győztek, előbb tavasszal 3-0-ra most 1-0-ra.
– A Bp. Honvéd a legutóbbi öt debreceni bajnokijából csupán egyet veszített el, ellenben hármat megnyert.
– Az olasz Davide Lanzafame a visszatérése óta három bajnokin két gólt szerzett. Mindent egybevetve a legutóbbi kilenc magyar bajnokiján hétszer talált a kapuba.
– A DVSC-Teva a legutóbbi hat mérkőzéséből (ebben szerepel a Magyar Kupa-találkozó is) ötöt elveszített.
– Hazai pályán 2-2-2 a Loki mérlege a mostani idényben.
– A Leonel Pontessel játszott legutóbbi három hazai bajnokiból kettőn nem szerzett gólt a DVSC-Teva. A portugál edzővel, 1-1-2 a hazai mutató.

ÚJPEST FC–SZOMBATHELYI-SWIETELSKY HALADÁS 1-1 (1-0)
Gólszerző: Wils (18., öngól), illetve Wils (61.)

– A lila-fehérek immár négy forduló óta nyeretlenek.
– A pályaválasztóként az Illovszky Rudolf Stadionban játszott mérkőzéseikből csupán kettőt tudtak megnyerni, négyet nem.
– A legutóbbi három fordulóból kétszer is segítette öngól a lila-fehéreket. A DVSC-Teva ellen nem volt elég a pontszerzéshez, most igen.
– A Haladás vendégként először játszott döntetlent az idényben. Legutóbb, Szombathelytől vagy Soprontól távol április 2-án, Felcsúton, a Puskás Akadémia ellen szerzett egy pontot Mészöly Géza együttese.
– Stef Wils a harmadik gólját és az első öngólját érte el a találkozón magyar bajnoki pályafutása során.
– A két csapat legutóbbi négy egymás elleni mérkőzéséből három döntetlenre végződött.
– A legutóbbi öt fordulóban egyetlen csapat sem szerzett több pontot a Haladásnál. A Videoton FC és az MTK a szombathelyiekhez hasonlóan tíz ponttal gazdagodott ebben a szakaszban.

MTK BUDAPEST–DIÓSGYŐRI VTK 1-0 (1-0)
Gólszerző: Poór (33.)

– Az MTK a legutóbbi öt fordulóban háromszor győzött, egy döntetlen, egy vereség szerepel még a mérlegben.
– A kék-fehérek szépen búcsúztak Dunaújvárostól, az utolsó három mérkőzésükön kilenc pontot szereztek a Videoton, a Ferencváros és a Diósgyőr ellen.
– Teodoru Vaszilisz együttesének hazai mérlege a mostani idényben három győzelem, három vereség eddig, még mindig negatív (4-5) a gólkülönbség.
– Poór Patrik az MTK mindössze negyedik gólszerzője az idényben. 2004. augusztus 31. óta az első gólját érte el az OTP Bank Ligában.
– A Diósgyőr a második forduló óta nyeretlen, azóta csupán két pontot szerzett.
– A borsodiak a legutóbbi négy fordulóban mérkőzésenként csupán egy gólt kaptak, de így is veszítettek e találkozókon tíz pontot.
– Horváth Ferenc csapata hat mérkőzésen három pontot szerzett eddig vendégként.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–PAKSI FC 1-3 (1-2)
Gólszerzők: Frőhlich (13.), illetve Haraszti (19.), Bartha (41.), Hahn (56.)

– A Paksi FC először győzött az idényben vendégként. Legutóbb április 30-án, Diósgyőrben győzött idegenben.
– A Paks 2015. október 24. óta először szerzett három gólt vendégként. A diósgyőri és a mostani győzelem között összesen szerzett három gólt.
– Csertői Aurél együttese e forduló előtt mindössze egy pontot szerzett idegenben. A hazai meccseket is beleszámítva másodszor győzött.
– A vendégek játékosa, Kecskés Tamás a 72. percben piros lapot kapott.
– A Mezőkövesd a legutóbbi öt fordulóban csupán egyszer nyert.
– Hazai pályán csupán négy pontot gyűjtött eddig.
– Otthon 2013. szeptember 21. óta először kapott az élvonalban három bajnoki gólt. 


GYIRMÓT FC GYŐR–VASAS FC 1-0 (0-0)
Gólszerző: Filkor (50.)

– A Gyirmót a második győzelmét aratta az élvonalban, mindkettő 1-0-s volt.
– A győri együttes a legutóbbi négy fordulóban nem kapott gólt.
– A hatszoros válogatott Filkor Attila a tizenötödik magyar élvonalbeli mérkőzésén az első gólját szerezte meg.
– Mindössze két csapat nem szenvedett vereséget a legutóbbi négy fordulóban, a Videoton FC és a Gyirmót.
– A Vasas az idényben először veszített idegenben.
– A hazaiak Novák Csanád kiállítása miatt a 63. perctől tíz emberrel játszottak.
– A Vasas a legutóbbi négy fordulóban csupán egyszer győzött, fele annyi (4) pontot gyűjtött, mint a Gyirmót (8)

VIDEOTON FC–FERENCVÁROSI TORNA CLUB 1-1 (0-0)
Gólszerző: Scsepovics (53. - 11-esből), illetve Djuricin (83.)

– 2014. november 23. óta először játszott egymás ellen döntetlent a két csapat. Azóta pedig ez volt a kilencedik mérkőzésük.
– A Videoton a Paks elleni, júliusi 1-1 óta először játszott döntetlent a bajnokságban. Pályaválasztóként április 9. óta ez volt az első „iksz” az OTP Bank Ligában.
– A szerb Scsepovics az első gólját érte el a magyar bajnokságban.
– A Videoton FC a legutóbbi négy fordulóban tíz pontot szerzett, ezzel a legjobb a mezőnyben.
– A Ferencváros a legutóbbi négy fordulóban öt pontot szerzett.
– Thomas Doll együttese az előző bajnokságban is döntetlent játszott a tizedik fordulóban, Felcsúton. Igaz, akkor a Puskás Akadémia ellen. A zöld-fehérek a tizedik forduló után 28 ponttal álltak, most tizennyolcccal.
– Marko Djuricin az eddigi kilenc magyar bajnokiján négy gólt szerzett.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS