Csányi Diána: Az egész életemet a focinak szentelem

2020. április. 23., 11:11   |    

Csányi Diána: Az egész életemet a focinak szentelem

Tizenévesen költözött el otthonról, hogy az első osztályban futballozhasson, és hamarosan magyar bajnoknak, illetve kupagyőztesnek mondhatta magát Csányi Diána az MTK színeiben. Sokan eleinte furcsállták, hogy a fiatal lány profi labdarúgó, de ma már szurkolói felismerik a főváros utcáin.

 Elsős koromban kezdtem el kimondottan edzésekre járni, amiket akkor az osztályfőnököm tartott. Ő látta, hogy nagyon szeretek focizni a fiúkkal, szólt szüleimnek, hogy járassanak edzésre és ott ragadtam – kezdi Csányi Diána, az MTK és a felnőtt válogatott játékosa. – Apukám is nagyon szerette a focit, régen ő is játszott, vele rengeteg meccset néztem már akkor is és ezt a hagyományt a mai napig tartjuk.

Hatévesen, gyerekfejjel még csak a játék öröme számított. Az évek múlásával pedig egyre komolyodtak az edzések és a mérkőzések a fiúkkal. Tizennégy évesen aztán úgy döntött, itt az ideje nagyobb célokat kitűzni, így az általános iskola után Budapestre költözött a szentesi születésű lány, hogy minél hamarabb az NB I-ben kaphasson szerepet és a válogatottság is nagy álma volt.

– Régebben nagyon sokan meglepődtek rajta, hogy focizom. A leggyakoribb kérdés az volt, hogy miben más nálunk a játék? Kisebb a pálya ,vagy nálunk is vannak olyan párharcok, ütközések, mint a fiúknál? De ma már szerencsére egyre többen ismerik a női focit és ritkábbak az ilyen kérdések. Sőt, már volt olyan is, hogy felismertek az utcán – folytatja a játékos, aki a fővárosban először a Femina labdarúgója volt, majd 2014-ben igazolt jelenlegi együtteséhez, az MTK-hoz, amellyel háromszor is bajnok lett és az első szezonja végén a Magyar Kupát is megnyerte.

Az MTK játékosának nagyon hiányoznak az edzések, a válogatott törökországi edzőtábora óta átmenetileg csak egyénileg lehet készülni.

– Általában heti hat edzésem van attól függően, hogy melyik nap van meccsünk. Mivel szinte az egész életemet a labdarúgásnak szentelem, egyáltalán nem okoz nehézséget a sportolói létet összehangolni az életem többi részével. Hogy jó állapotban legyek, igyekszem odafigyelni az étkezésre, illetve a megfelelő pihenésre, valamint mentálisan is igyekszem minél jobban megerősíteni magam. Emellett nyelvtanulásra is szánok időt.

A válogatottban 2017 óta szereplő labdarúgó életéhez a sok utazás is hozzátartozik, hiszen hol klubjával, hol a nemzeti csapattal vesz részt edzőtáborokban, tornákon, így gyakran van távol a családjától.

 Mivel már nyolc éve Budapesten élek, a szüleimnek nem újdonság, hogy keveset látnak, de így is minden nap tudjuk tartani a kapcsolatot, illetve ha van egy szabadnapom, igyekszem hazalátogatni. Többször előfordult már, hogy nem tudtam részt venni egy fontos eseményen, de szerencsére a barátaim is elfogadják, hogy én nem tudok mindig mindenhova elmenni. Több ismerősöm figyelemmel kíséri a mérkőzéseinket, a családom is igyekszik minél többet megnézni, édesapám pedig szinte minden alkalommal ki is jön rájuk.

Csányi Diána nagyon szeret kirándulni és amikor csak tud, hazalátogat családjához.

Erre azonban most nincs lehetőség, a koronavírus miatt a sportesemények is szünetelnek. Csányi Diána éppen a női A-válogatottal edzőtáborozott Törökországban, amikor a járvány Magyarországot is elérte.

– Januárban, februárban, a bajnokságra készülve eszembe se jutott, hogy nem lesznek mérkőzések. Sajnos mi már az első bajnoki fordulónkat sem tudtuk lejátszani, mivel hétfőn függesztették fel a bajnokságot és mi kedden játszottunk volna. Engem is úgy érintett ez, mint ahogy szinte mindenki mást, csalódott voltam, de sajnos jelenleg ebben a helyzetben ez a legjobb megoldás, az egészség mindennel fontosabb! Törökországból hazajövet már számítottunk rá, hogy ez fog következni. Jelenleg nem is készülünk együtt, egyéni edzéstervek alapján tartja magát formában mindenki. Bízom benne, hogy minél hamarabb rendeződik a helyzet és minden folytatódik tovább – fogalmaz a játékos.

Csányi Diána a járvány előtt utoljára a válogatottban, Törökországban lépett pályára és Hongkong ellen gólt is szerzett.

Csányi Diána szabadidejét szereti a barátaival és a családjával tölteni, kirándulni, új helyeket megismerni. Szeret például a Margitszigeten vagy a városligeti tónál sétálni, de szívesen jár kávézókba és reggeliző helyekre is. Egy ideig viszont most ezeket az elfoglaltságokat is hanyagolnia kell, így maradnak a filmek és a zene. 

 A kedvenc filmem A szív bajnokai, sorozatból nincs kedvencem, de jelenleg a Spencer címűt nézem. Zenéket sokfélét szeretek hallgatni, van amikor egy kicsit pörgősebb, máskor lassabb számokat, de inkább külföldi előadókat. Justin Bieber számait szeretem, a magyar előadók közül pedig Majkát, a Halott Pénzt és Horváth Tamást is kedvelem.

Csányi Diána Hongkong elleni gólja a videóban 0:55-től látható:


Címkék:

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS