Csányi Sándor bezárkózás helyett együttműködést sürget

2016. április. 27., 14:10   |    

Csányi Sándor bezárkózás helyett együttműködést sürget

– A Puskás Akadémia tegnapi közleménye egy általános félreértésre hívta fel a figyelmemet – jelezte az mlsz.hu-nak Csányi Sándor, a szervezet elnöke. – Az MLSZ nemcsak szavakkal, hanem konkrét, állami forrásból származó támogatásokkal segíti az akadémiák munkáját. Tisztán kell látni, hogy többségében nem magánvagyonból, hanem állami pénzből indult meg az elmaradt magyar futball utánpótlás-nevelésének felzárkóztatása.

Mint elmondta, az MLSZ és minden résztvevő számára komoly felelősséget jelent az állami pénzek megfelelő felhasználása, ezért alapvető tévedés, hogy az MLSZ forrásból támogatott klubok szakmai munkája kizárólag az ott dolgozók felelőssége és csak az ő döntéseiken múlik. – A támogatási pénz nem fogható fel úgy, hogy azt valaki alanyi jogon kapja. Ez az összeg kizárólag azt célozza, hogy egy stratégiai fejlesztési területen összehangolt munkára kerüljön sor, ami hatékonyan szolgálja a sportág hosszú távú érdekeit. Aki a stratégia közös megvalósításában részt kíván vállalni, kaphatja a támogatást. Aki nem akar, az ne számítson a többletforrásra se. Egyébként a jövőben az MLSZ a többletforrások szétosztásánál fokozottabb mértékben veszi figyelembe az akadémiák szakmai munkáját, ami többek között abban is kifejeződik, hogy hány játékost sikerült nevelniük a hazai és nemzetközi élvonal számára.

Mint az UEFA utánpótlás-bizottságának elnöki tisztségét is betöltő Csányi Sándor rögzíti, a szövetség Kovács Ferenc által vezetett ad hoc bizottsága korábban egyértelművé tette, több játéklehetőséget és teret kell biztosítani a magyar tehetségeknek. – Bernd Storck sportigazgatónak és szövetségi kapitánynak, a legsikeresebb futballkultúrák egyikéből érkezett német szakembernek igenis kötelessége elmondani véleményét konkrét esetekben, például egy-egy fiatal magyar játékossal kapcsolatban. Talán nem kell messzire mennem, ha azt mondom, Kleinheisler László esetében is hasznos volt, hogy letette a voksát. Szerintem pontosan az ilyen döntések meghozatala, szükség esetén visszajelzések megfogalmazása a legfontosabb feladata. Kérem ebben minden klub és akadémia megértését és támogatását, vagy úgy is mondhatom, hogy a futballunkban tegye mindenki a kötelességét!


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS