Csányi Sándor: Sikeres napon vagyunk túl!

2015. március. 24., 18:00   |    

Csányi Sándor: Sikeres napon vagyunk túl!

Az UEFA végrehajtó bizottságának frissen megválasztott magyar tagja az MLSZ TV-nek nyilatkozott az európai szövetség bécsi kongresszusán.

Az MLSZ elnöke megválasztása után elmondta: imponálóan sok szavazatot kapott, és úgy érzi, hogy ez az elmúlt öt évben végzett munkának, a magyar futballban elért fejlődésnek az elismerése az UEFA-tagállamok részéről. Csányi Sándor hozzátette: bízik benne, hogy a fejlődés hamarosan a válogatott és klubcsapataink eredményén is meg fog látszani.



- Ötvennégy tagállam szavazott, huszonnyolc szavazat kellett a végrehajtó bizottsági tagsághoz. Én negyvenkét szavazatot kaptam, több mint háromnegyedét a szavazatoknak. Ez nagyon nagy eredmény, nem tudom, minek köszönhetem, de nyilván benne van, hogy sokan tudnak arról, hogy Magyarországon fejlődik a labdarúgás, főleg az amatőrfutball, a fiatalok futballja, az infrastruktúra, vagy az edzőképzés. Úgy érzem, az elmúlt öt évben végzett munkának az elismerése, hogy sikerült bekerülnöm a végrehajtó bizottságba, hiszen elég nagy harc volt a háttérben ezért a tagságért, és imponálóan sok szavazatot kaptam - fogalmazott Csányi Sándor.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS