Dárdai: Fontos pont ez Magyarországnak

2014. október. 11., 20:24   |    

Dárdai: Fontos pont ez Magyarországnak

A szövetségi kapitány a románok elleni döntetlent követően elégedetten nyilatkozott a találkozóról.

Dárdai Pál jó eredménnyel debütált a magyar válogatott kispadján. A kapitány a mérkőzés végén elmondta: a második félidőre nyugodtak meg játékosai, és a végén akár a győzelmet is megszerezhette volna a csapat.

- Nagyot hajtottak, küzdöttek a fiúk, bejöttek a tervezett cserék, a végén megvolt az esély még a győzelemre is - fogalmazott Dárdai Pál. - Nem szabad azonban telhetetlennek lennünk, mert fontos pontot szereztünk Magyarországnak. Rosszul kezdtünk, de utána az első félidőben sokáig minden úgy ment, ahogy elterveztünk, a románok mélységi passzait viszont sajnos nem tudtuk semlegesíteni. A kapott gól után, a szünetben megnyugodtunk, és elkezdtünk jobban játszani. Annyit nem lehet futni, mint a románok tették az első félidőben, ha nem rúgták volna a gólt, a második félidőben még jobban szétzilálhattuk volna őket. Megérdemeltük a döntetlent, most kicsit ünnepelhetünk, de aztán ki kell pihennünk a mérkőzést, mert kedden újabb fontos feladat vár ránk.

- Meg kell nyernünk a feröeri mérkőzést. Lesznek cserék a kezdőcsapatban, van, aki jól teljesített ma, mégsem fog tudni játszani Feröeren. - árulta el Dárdai Pál a keddi, Feröer elleni mérkőzésről.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS