Dárdai Pál: Építhetünk erre a mérkőzésre

2015. június. 05., 21:11   |    

Dárdai Pál: Építhetünk erre a mérkőzésre

A litvánok elleni 4-0-ás győzelmet követően a szövetségi kapitány elmondta: sok biztató dolgot látott a mérkőzésen, de voltak hibák is, amiket javítani kell a jövő heti, finnországi Eb-selejtezőig.

- Kissé nehézkesen indult a mérkőzés, de az első tíz perc után átvettük az irányítást, és szép gólokat lőttünk - nyilatkozta a szövetségi kapitány. - Játszottunk egy jó félidőt és egy valamivel gyengébbet, de összességében elmondható, hogy a mérkőzésen látottakra lehet építeni a jövő héten, Finnországban. Az első félidőben jól nézett ki a támadójátékunk, de azért láttam hibákat is. Sokszor túl hosszúak maradtunk, ennél kompaktabban kell játszani, a csapatrészek távolságának egy jobb csapat ellen kisebbeknek kell lennie. A szünetben hatot cseréltünk, ezért érthető, hogy kiestünk a ritmusból a második félidőben. A mérkőzés egyes szakaszaiban megpróbáltunk előrefelé védekezni, ez többnyire sikerült is, de - nem megbántva ellenfelünket - a finnek gyorsabbak, erősebbek lesznek, ezért jövő héten nehezebb dolgunk lesz majd. Még van egy hetünk a selejtezőig, ebben az időszakban támadásban több játékelemet is fogunk gyakorolni, és a következő napok alapján áll össze a jövő szombati kezdőcsapatunk. Kedden még lesz egy komoly elemzés a finnek játékából, ennek is a függvénye lesz a jövő heti kezdőcsapatunk, de természetesen a mostani teljesítményeket, és a jövő heti edzésmunkát is figyelembe veszem az összeállításnál.

Dárdai Pál azt is hozzátette, hogy a mai mérkőzést sérülés miatt kihagyó játékosok közül Juhász Rolandra és Gera Zoltánra is számít a finnek ellen, a mai napon mindketten keményen edzettek, és amennyiben nem jön közbe váratlan esemény, jövő hét végéig tökéletes erőállapotba kerülhetnek.

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS