Debrecen, Puskás Akadémia: három meccs, tíz gól

2017. szeptember. 11., 12:00   |    

Debrecen, Puskás Akadémia: három meccs, tíz gól

A Ferencváros az első csapat az OTP Bank Liga 2017–2018-as idényében, amely kétszer is öt gólt szerzett pályaválasztóként. A DVSC tíz bajnoki gólt szerzett a legutóbbi három bajnoki meccsén, erre 2014 tavasza óta mostanáig nem volt példa. A Puskás Akadémia tíz gólt szerzett a legutóbbi három fordulóban, ilyenre még nem volt példa a klub élvonalbeli történetében. A Haladás a hetedik idegenbeli bajnoki mérkőzését veszítette el sorozatban. Az OTP Bank Liga nyolcadik fordulójának érdekességei.

FERENCVÁROSI TC–VASAS FC 5-2 (1-1)
Gólszerzők: Paintsil (32.), Varga R. (62., 82., 93. - a harmadikat 11-esből), Priskin (84.), illetve Kulcsár (14.), Gaál (60.)

– A Ferencváros az első csapat az OTP Bank Liga 2017–2018-as idényében, amely kétszer is öt gólt szerzett pályaválasztóként. (Mi több: egyetlen más csapat sem szerzett eddig pályaválasztóként öt gólt.)
– A zöld-fehérek budapesti rivális ellen ezt megelőzően legutóbb 2015. október 31-én szereztek bajnoki mérkőzésen öt gólt. Akkor is a Vasas volt a legyőzött. A piros-kékek azóta először kaptak öt gólt bajnoki meccsen.
– Ferencvárosi játékos április 22-én, a Gyirmót ellen szerzett ezt megelőzően legutóbb három gólt bajnoki mérkőzésen. Akkor Gera Zoltán szerzett mesterhármast.
– Varga Roland nyolc gólt ért el az első nyolc fordulóban. Hasonlóan gólerősen Böde Dániel kezdte a 2015–2016-os szezont, sőt, a középcsatár akkor tíznél tartott.
– A Vasas a 72. perctől Szivacski Donát kiállítása miatt tíz emberrel játszott.
– A piros-kékek 2017-ben harmadszor veszítettek úgy bajnoki mérkőzést, hogy két gólt is szereztek.
– A ghánai Joseph Paintsil góllal debütált az OTP Bank Ligában.

 

DEBRECENI VSC–DIÓSGYŐRI VTK 3-1 (1-1)
Gólszerzők: Varga K. (11.), Takács T. (85.), Tabaković (88.), illetve Óvári (4.)

– Herczeg András együttese sorozatban a harmadik bajnoki győzelmét aratta. A DVSC a 2015–2016-os idény telén (december-február) győzött egymást követő három bajnokin.
– A legutóbbi két DVSC–DVTK bajnoki mérkőzés egyaránt 3-1-es Loki-győzelmet hozott, előbb Mezőkövesden, majd a Nagyerdei Arénában. 
– A DVSC tíz bajnoki gólt szerzett a legutóbbi három bajnoki meccsén. Erre 2014 tavasza óta mostanáig nem volt példa. 
– Varga Kevin pályafutása eddigi minden hazai élvonalbeli mérkőzésén gólt szerzett az első félidőben. Kettőből kettő.
– Takács Tamás a visszatérését követő második mérkőzésen szerzett ismét gólt az élvonalban. A mostanit megelőzően legutóbb tavaly július 31-én talált a kapuba az OTP Bank Ligában. A csatár 2014-ben a Diósgyőr színeiben debütált az NB I-ben.
– Haris Tabakovićnak ez volt az első gólja az élvonalban. Óvári Zsolt a második találatát érte el.
– A legutóbbi öt fordulóban csupán egyetlen győzelmet arató Diósgyőri VTK másodszor kapott ki a bajnoki idényben, mindkétszer vendégként. E két találkozón, a Balmazújváros és a DVSC ellen összesen hét gólt kapott. A további haton összesen hatot. 

 

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ 2-2 (0-1)
Gólszerzők: Lázár (58.), Střeštík (70.), illetve Arabuli (35., 88.)

– A Mezőkövesd a legutóbbi hat, a Balmazújváros a legutóbbi négy fordulóban nem tudott nyerni.
– A Mezőkövesd az első két fordulóban aratott győzelmei óta először szerzett egy találkozón két gólt. 
– Radványi Miklós együttese az első nyolc fordulóból hatban kapott legalább két gólt a mérkőzésén. 
– Marek Střeštík a második bajnoki gólját szerezte az idényben. Lázár Pál 2014. november elsején, a Pápa ellen szerzett a mostani előtt legutóbb bajnoki gólt az élvonalban. 
– A grúz Bacsana Arabuli négy gólnál tart, először duplázott.
– Horváth Ferenc együttese vendégként az eddigi öt meccséből hármon szerzett pontot. 
– A Balmazújváros harmadszor jutott két szerzett gólig az OTP Bank Ligában.

ÚJPEST FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC 1-3 (0-1)
Gólszerzők: Novothny (72.), illetve U. Diallo (22.), Knežević (49., 53., az elsőt 11-esből)

– Pintér Attila együttese sorozatban harmadik bajnoki meccsét nyerte meg az OTP Bank Ligában. A Puskás Akadémia legutóbb 2014 decemberében produkált hasonló szériát az élvonalban. 
– 2015 áprilisa óta először nyert a felcsúti gárda két egymást követő idegenbeli mérkőzésen az OTP Bank Ligában. 
– A Puskás Akadémia tíz gólt szerzett a legutóbbi három fordulóban, ilyenre még nem volt példa a klub élvonalbeli történetében. 
– Josip Knežević hét bajnoki mérkőzésen öt gólt szerzett eddig. Ő áll a legjobban a góllövőlistán azok közül, akik tavasszal nem szerepeltek az OTP Bank Ligában. 
– Ulysse Diallo két meccsen három gólt szerzett az élvonalban. Hasonlóan sikeres 180 perce legutóbb még a Mezőkövesd játékosaként volt, tavaly októberben. 
– Az ismét zártkapus mérkőzést játszó Újpest 2014 májusa óta először szenvedett úgy vereséget három gólt kapva pályaválasztóként, hogy nem a Videoton az ellenfele. (A fehérváriak azóta háromszor is nyertek legalább három gólt szerezve idegenben a lila-fehérek ellen.)
– Nebojsa Vignjevics csapata a 2017–2018-as bajnoki idényben először kapott ki pályaválasztóként. 

VIDEOTON FC–SWIETELSKY HALADÁS FC 3-1 (0-1)
Gólszerző: Lazovics (52.), Pátkai (63.), Scsepovics (90.), illetve Németh Márió (35.)

– A Videoton sorozatban az ötödik bajnoki győzelmét aratta. 
– Danko Lazovics a hatodik bajnoki gólját szerezte a szezonban, a mostani szezonban eddig mindössze két fordulóban maradt gól nélkül. 
– Pátkai Máté egymást követő két hazai bajnoki mérkőzésen szerzett gólt. Marko Scsepovics a negyedik találatánál jár. 
– Marko Nikolics együttese a legutóbbi három bajnoki mérkőzésén kivétel nélkül legalább három gólig jutott.
– Pacsi Bálint élete első bajnoki mérkőzésén nagyszerűen kezdett a csapata, vezetett, majd büntetőt harcolt ki. Ám Williams elrontotta.
– A Haladás a hetedik idegenbeli bajnoki mérkőzését veszítette el sorozatban. 
– Németh Márkó az első meccsét játszotta a mostani szezonban, legutóbb több mint egy éve, 2016. augusztus 13-án, a Diósgyőr ellen szerzett legutóbb gólt a mostani előtt az OTP Bank Ligában. 

PAKSI FC–BUDAPEST HONVÉD 2-2 (0-1)
Gólszerzők: Lovrics (80., öngól), Papp K. (90.), illetve Lanzafame (40., 11-esből), Kabangu (92.)

– A Paks egyet nyert meg a mostani szezonban eddig játszott öt hazai bajnoki mérkőzéséből. 
– Csertői Aurél együttese harmadszor jutott pályaválasztóként két gólig a mostani bajnoki idényben. 
– A hazaiak Lenzsér Bence kiállítása miatt (86.) az utolsó perceket emberhátrányban játszották. Így szereztek vezetést, majd kaptak gólt. A fiatal játékos először kapott piros lapot az élvonalban.
– Papp Kristóf a második gólját szerezte az idényben, mindkettőn Pakson, s mindkettőt fővárosi csapat (Újpest, Bp. Honvéd) ellen érte el. 
– A Bp. Honvéd a legutóbbi két bajnoki meccsén nem nyert. Júliusban már volt erre példa az idényben. 
– Ivan Lovrics kilenc éve játszik a magyar élvonalban, először vétett öngólt. 
– Davide Lanzafame az első öt fordulóban mindig szerzett gólt, aztán két fordulóban gólpasszokig jutott, most újra a kapuba talált. Tizenegyesből tavaly november 5-én szerzett a mostani előtt legutóbb gólt az OTP Bank Ligában. 


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS