Debrecenben a Ferencváros, a sereghajtó ellen az éllovas

2019. november. 08., 12:41   |    

Debrecenben a Ferencváros, a sereghajtó ellen az éllovas

Öt mérkőzést szombaton, egyet vasárnap rendeznek az OTP Bank Liga a második kört indító, 12. fordulójában.

ZALAEGERSZEGI TE FC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC
(Szombat, Zalaegerszeg, 17.00)
A ZTE mindössze egy hazai mérkőzését tudta eddig megnyerni, a tizenegyedik helyen áll, négy forduló óta nyeretlen, a legutóbbi hetekben háromszor is döntetlent játszott. A Mezőkövesd nagyszerűen szerepel, tartja a lépést az előző két teljes idény bajnokaival, idegenben eddig mindössze egy mérkőzésen, a Groupama Arénában nem nyert. A legutóbbi négy fordulóban veretlen maradt. 

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC–MOL FEHÉRVÁR FC
(Szombat, Kaposvár, 17.00)
Az utolsó helyezett fogadja az elsőt. A Vidi még veretlen idegenben, öt mérkőzéséből hármat megnyert, minden csapatnál kevesebb gólt kapott idegenben. A Rákóczi a három eddigi győzelméből kettőt otthon aratott, apró érdekesség, hogy az idegenbeli meccsei közül viszont a debrecenin kívül talán Székesfehérváron játszott a legjobban. A legutóbbi négy fordulóban nem szerzett pontot. 

PUSKÁS AKADÉMIA FC–ÚJPEST FC
(Szombat, Felcsút, 17.00)
A Puskás Akadémia a legutóbbi fordulóban otthon kikapott a Bp. Honvédtól, augusztus 17. óta először nem szerzett pontot a bajnokságban. A lila-fehérek nyertek a Kaposvár ellen idegenben, hoztak három pontot a mostani riválison, de még így is hat pont a hátrányuk. A felcsútiak a negyedik, a lila-fehérek a hetedik helyen állnak. Érdekes, hogy a 2018–2019-es idényben e párosítás mindhárom mérkőzésén vendégsiker született.

PAKSI FC–KISVÁRDA MASTER GOOD
(Szombat, Paks, 17.00)
Mind a két csapat átesett már edzőváltáson az idényben, előbb a Kisvárda, majd a legutóbbi forduló után a Paks is. A zöld-fehérek a tizedik helyen állnak a tabellán, a legutóbbi három fordulóban pont nélkül maradtak. A Kisvárda nyolcadik, de szintén nincs formában, az edzőváltást követő győzelmet két vereség követte. 

BUDAPEST HONVÉD–DIÓSGYŐRI VTK
(Szombat, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 19.30)
A kispestiek nagyon belelendültek a rossz kezdés után, a legutóbbi öt fordulóban 13 pontot szereztek, s ezzel feljöttek az ötödik helyre, Pályaválasztóként legutóbb nyertek, de az volt az első hazai győzelmük az OTP Bank Liga-idényben. A DVTK edzője Feczkó Tamás igazán otthonosan mozog majd az MTK stadionjában, csapata teljesítménye javult az elmúlt hetekben, négy mérkőzésen hét pontot szereztek. A DVTK idegenbeli mérlege évek óta gyenge, ezért méltó kiemelésre, hogy legutóbb győzött a csapat, mégpedig Pakson. 

DEBRECENI VSC–FEENCVÁROSI TORNA CLUB
(Vasárnap, Debrecen, 17.15)
A zöld-fehérek nem egészek három nappal a CSZKA Moszkva elleni mérkőzés után újabb bajnoki rangadót játszanak, az Újpest és a MOL Fehérvár után következik számukra az OTP Bank Ligában a DVSC. Szergej Rebrov csapata a vesztett pontokat tekintve a legjobb a mezőnyben, a szerzetteket tekintve még nem. (Éppen a DVSC elleni hazai mérkőzést halasztották el.) Idegenben a legutóbbi négy bajnokijából hármat megnyert, a Honvéd ellen döntetlent játszott. A Debrecen a jelek szerint túljutott egy nehéz perióduson, két vereség után a legutóbbi két hazai mérkőzését ismét megnyerte. A két csapat legutóbbi, a Nagyerdőben játszott mérkőzése emlékezetes csatát hozott, a Loki – Zsóri Dániel Puskás-díjat hozó góljával – az utolsó pillanatokban szerezte meg a győzelmet jelentő második gólt. A Fradi 2015 óta nem tud nyerni a DVSC vendégeként. 

Tabella


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS