Varga és Nagy korábbi csapatának talált be a derbin

2019. május. 06., 15:47   |    

Varga és Nagy korábbi csapatának talált be a derbin

A Puskás Akadémia először játszott a Pancho Arénában bajnoki mérkőzésen döntetlent december 8. óta. A Haladás a Paks ellen az elmúlt két évben hatból csak egyszer tudott nyerni. Az MTK a legutóbbi négy mérkőzésén nem szerzett gólt, mindegyiket 1-0-ra veszítette el. A diósgyőriek a legutóbbi négy egymás elleni mérkőzésből háromszor is 2-1-re megverték Marko Nikolics csapatát. A Kisvárda a legutóbbi három mérkőzését vendégként megnyerte, mindössze egy gólt kapva. Varga Roland, amióta a Ferencvároshoz igazolt, hat, az Újpest elleni bajnoki derbin is szerzett gólt. Az OTP Bank Liga 31. fordulójának érdekességei.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–BUDAPEST HONVÉD 2–2 (2–1)
Gólszerző: Nagy Zs (9.), Knežević (39. - 11-esből), illetve Holender (40.), Lovrić (59.)

– A döntetlen után a Puskás Akadémiának 36 pontja van. A hetedik helyen áll, de csupán két pont az előnye a Diósgyőrrel szemben. A hátralévő két fordulóban még az Újpesttel és a Ferencvárossal játszik.
– A Bp. Honvéd az ötödik helyen áll, de csak kétpontnyira a harmadik és negyedik Debrecentől és Újpesttől. Hátralévő két ellenfele a Diósgyőr és az MTK.
– A felcsútiak továbbra is veretlenek Komjáti András irányításával. 
– A Puskás Akadémia először játszott a Pancho Arénában bajnoki mérkőzésen döntetlent december 8. óta.
– Az őszt még Csákváron töltő Nagy Zsolt a második gólját szerezte idén. 
– Josip Knežević tizenegy gólos a bajnoki idényben, ezzel holtversenyben harmadik a góllövőlistán. Azon egyébként a szombaton a tizenötödik találatát szerző Holender Filip áll az élen, Davide Lanzafaméval.
– Ivan Lovrić szerezte a vendégként november 3. óta mindössze a negyedik pontjukat szerző kispestiek egyenlítő gólját. A védő 2004. március 8. óta először talált élvonalbeli mérkőzésen a kapuba – akkor is idegenben, a Puskás Akadémia ellen volt eredményes. 

SZOMBATHELYI HALADÁS–PAKSI FC 1–1 (0–0)
Gólszerzők: Priskin (65., tizenegyesből), illetve Remili (92.)

– A döntetlennel a Haladás nehéz helyzetbe került, két forduló alatt ötpontos hátrányt kellene ledolgoznia a tizedik helyezett MTK-val és a tizenegyedik Diósgyőrrel szemben. A hétvégén a Mezőkövesdhez látogat, majd a MOL Vidit fogadja.
– A Paks megtörte idegenbeli vereségsorozatát, 36 pontos, kettővel van többje, mint a tizenegyedik Diósgyőrnek. Hátralévő ellenfelei a Kisvárda (otthon) és a Debrecen (idegenben) lesznek. 
– A Haladás a Paks ellen az elmúlt két évben hatból csak egyszer tudott nyerni.
– Priskin Tamás hatgólos a bajnoki idényben, a legutóbbi két fordulóban két gólt ért el. 
– Horváth Ferenc együttese december 1. óta pályaválasztóként először játszott döntetlent az OTP Bank Ligában. Idén eddig kétszer „ikszelt” a bajnokságban, mindkétszer a Paks ellen, mindkétszer 1–1-re végezve. 
– A paksiak vendégként február 2. óta először tudtak gólt szerezni.
– A csereként az utolsó szűk negyedórára pályára lépő Remili Mohamed a negyedik gólját érte el az OTP Bank Liga mostani idényében. 

MTK BUDAPEST–MEZŐKÖVESD ZSÓRY 0–1 (0–0)
Gólszerző: Pekár (50.)

– Nagyon értékes győzelmet aratott a Mezőkövesd: a három ponttal matematikailag is biztossá vált a bennmaradása. Hátralévő két ellenfele a Haladás és a Kisvárda. 
– Az MTK sorozatban ötödször is kikapott. Immár a tizenegyedik Diósgyőrrel azonos pontszámmal áll a tizedik helyen. A hétvégén a MOL Vidivel, majd 19-én a Honvéddal játszik. 
– A kék-fehérek idén a Hidegkuti Nándor Stadionban a Diósgyőr elleni 2–1-től eltekintve minden mérkőzésüket elveszítették eddig. 
– A Mezőkövesd vendégként négy elveszített találkozó után szerzett pontot, rögtön hármat. 
– Pekár László a legutóbbi két fordulóban két gólt szerzett. 
– Az MTK a legutóbbi négy mérkőzésén nem szerzett gólt. Mindegyiket 1–0-ra veszítette el. 
– A Mezőkövesd története során másodszor nyert élvonalbeli mérkőzést az MTK vendégeként. Először 2016. júliusában nyert. 

DIÓSGYŐRI VTK–MOL VIDI FC 2–1 (1–0)
Gólszerzők: Haszani (5.), Márkvárt (73.), illetve Stopira (50.) 

– A MOL Vidi második maradt a vereség ellenére, sem előrébb, sem hátrább nem kerülhet már. A Diósgyőr a győzelem ellenére is kiesőhelyen áll, tizenegyedik, mégpedig az MTK-val azonos pontszámmal. A hátralévő fordulókban előbb a Honvéddal idegenben, majd az Újpesttel otthon játszik.
– Pályaválasztóként a DVTK október 27. óta csak a Haladástól kapott ki, a legutóbbi öt meccséből négyet megnyert.
– A borsodiak a legutóbbi négy egymás elleni mérkőzésből háromszor is 2–1-re megverték Marko Nikolics csapatát.
– Florent Haszani november 10. óta tizenhét mérkőzésen hat gólt szerzett az OTP Bank Ligában. Márkvárt Dávid a második gólját lőtte a Diósgyőr játékosaként a bajnokságban. 
– A DVTK tíz emberrel fejezte be a mérkőzést, miután a korábbi Vidi-játékos, Szabó Bence a 87. percben piros lapot kapott. 
– Stopira a harmadik góljánál tart a bajnoki idényben, a mostani a második legeredményesebb idénye Magyarországon. 
– A Vidi a legutóbbi három bajnoki mérkőzésén nyeretlen maradt. Ilyenre a 2016–2017-es idény rajtja óta nem volt példa.

DEBRECENI VSC–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–3 (1–0)
Gólszerzők: Szécsi (40.), illetve Grozav (55., 74., az elsőt tizenegyesből), Horváth Z. (95.)

– A Debrecen a veresége ellenére is a harmadik helyen áll a bajnokságban, a következő fordulóban a Ferencvároshoz látogat, majd a Paksot fogadja. Előbbre már nem léphet, de akár ötödiknek is visszaeshet.
– A Kisvárda a kilencedik helyre előrelépett, de mindössze egy pont az előnye a kiesőhelyen álló Diósgyőrrel szemben. 
– A DVSC e vereség előtt hazai pályán a legutóbbi öt bajnoki mérkőzésén százszázalékos maradt.
– Dajka László együttese idegenben fantasztikus az utóbbi időben: a legutóbbi három mérkőzését vendégként megnyerte, mindössze egy gólt kapva. 
– Szécsi Márk a hatodik góljánál tart a bajnoki idényben, a mostani pályafutása eddigi legjobb éve. 
– A román Gheorghe Grozav a legutóbbi hét bajnoki mérkőzésén öt gólt szerzett. Először duplázott az OTP Bank Ligában. 
– A hajdanán a DVSC-vel magyar bajnoki címet nyerő Horváth Zoltán a szezon mindhárom, Loki elleni mérkőzésén góllal segítette a Kisvárdát. 

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–ÚJPEST FC 2–1 (1–1)
Gólszerzők: Varga R. (22.), Lanzafame (50.), illetve Nagy D. (39.)

– A Ferencváros folytatta remek hazai sorozatát, a zöld-fehérek október 6. óta minden mérkőzésüket megnyerték, tízszer győztek sorozatban.
– A két csapat legutóbbi tizenegy egymás elleni mérkőzéséből az Újpest egyet sem tudott megnyerni. 
– A mérkőzés első két gólját két olyan játékos szerezte, aki korábban szerepelt az ellenfélnél is. 
– Varga Roland, amióta a Ferencvároshoz igazolt, hat, az Újpest elleni bajnoki derbin is szerzett gólt. 
– Davide Lanzafame utolérte Holender Filipet a góllövőlista élén. A 2018–2019-es idényben mindkét, a Groupama Arénában játszott derbit az olasz csatár gólja döntötte el. 
– Nagy Dániel a negyedik gólját szerezte a bajnoki idényben, újpesti karrierje során másodszor talált a Ferencváros kapujába.
– A harmadik helyért küzdő lila-fehérek a legutóbbi négy bajnoki mérkőzésükön nem nyertek. 2017 ősze óta nem volt hasonlóra példa. 


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS