Diósgyőrben folytathatja jó sorozatát a Videoton FC

2013. április. 07., 11:52   |    

Diósgyőrben folytathatja jó sorozatát a Videoton FC

Két mérkőzéssel zárul vasárnap a 22. forduló: a Bp. Honvéd a DVSC-t, a Diósgyőr a nagyszerű tavaszi rajtot vett Videoton FC-t fogadja.

BUDAPEST HONVÉD–DVSC-TEVA
(Április 7., vasárnap, 16.30)
v A kispestiek számára eddig egyetlen örömteli 90 percet tartogatott a tavaszi idény, Pakson nyertek 3-0-ra. Viszont, miután kiestek a Magyar Kupából, kikaptak otthon a Videotontól, majd idegenben az MTK-tól. A két utóbbi meccsen a Honvéd nem szerzett gólt. Az eddigi gólokat Vernes és Vécsei (2) szerezték. Vernes Richárd, akinél a társak közül csak Délczeg jegyez több bajnoki gólt az idényben, sérülése miatt azonban nem játszhat. A Honvéd a legutóbbi négy fordulóban három vereséget szenvedett. A Loki az elmúlt évtizedben a mostaninál még soha nem szerepelt gyengébben, legalábbis, ha azt vesszük, hogy a bajnokság ezen szakaszáig egyszer sem szedett még össze nyolc vereséget. (Sőt, 2003 óta egyszer sem zárt nyolcnál több vereséggel.) A tavaszi szereplés eddig felemás: a kecskeméti döntetlen és a PMFC elleni vereség után egy meglepő hazai vereség következett az Újpest ellen. A csapat csak a pécsiek ellen szerzett gólt az utóbbi három fordulóban. A két együttes őszi találkozóját 4-1-re az akkor még, különösen hazai mérkőzésein, nagy formában lévő Loki nyerte meg. A cívisváros csapata legutóbb tavaly májusban, a legutóbbi fellépésén nyert a Bozsik-stadionban.

DIÓSGYŐRI VTK–VIDEOTON FC
(Április 7., vasárnap, 18.30)

A hazai pályán szereplő DVTK rossz, a vendég Videoton FC jó passzban van. A borsodiak a legutóbbi tíz fordulóban csak két győzelmet arattak, a Honvédot és első tavaszi meccsükön, Vácon, az Egert győzték le. Hazai pályán a legutóbbi négy bajnokijukból egyet nyertek meg, a már említett Honvéd ellenit. A Videoton még nem kapott gólt a tavaszi idényben, három meccsből hármat nyert meg, 14 gólt szerzett. Minden fordulóban akadt olyan játékosa, aki két gólt is szerzett, már nyolc fehérvári talált a kapuba a tavaszi bajnokikon. José Gomes, a csapat edzője, még százszázalékos NB I-es pályafutása mérkőzésein. A Videoton több mint egy éve, márciusban, a legutóbbi fellépésén nyert Diósgyőrben. Sőt, a DVTK 2007 októbere óta nyeretlen hazai pályán a Vidi ellen.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS