Döntetlen az újoncok rangadóján, nyert a Fradi és a Honvéd

2016. július. 16., 22:38   |    

Döntetlen az újoncok rangadóján, nyert a Fradi és a Honvéd

Az OTP Bank Liga 1. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek. A Ferencváros és a Honvéd az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát, a Mezőkövesd és a Gyirmót összecsapása 2-2-es döntetlennel zárult.

Mezőkövesd-Zsóry FC - Gyirmót FC Győr 2-2 (1-0)
G.: Strestík a 22., Strestik a 88., ill. Lengyel a 67., Vass a 86. percben

Az első félidő egyértelműen a Mezőkövesdé volt, a Gyirmót nem sokat tett annak érdekében, hogy megakadályozza az egymás után futó hazai akciókat. A 22. percben az egyik lehetőséget gólra váltotta a Kövesd, Orosz remek kiugratását követően Marek Strestik került helyzetbe, elhúzta a labdát a kapus mellett, majd a hálóba passzolt (1-0). A második félidőben megváltozott a játék képe, a Gyirmót jóval agresszívebben próbált labdákat szerezni, és jelentős labdabirtoklási fölényre tett szert. A 67. percben sikerült egyenlítenie, egy szögletet követően Lengyel Dániel lőtt a hálóba (1-1). A hazaiak nem tudtak váltani, és a 86. percben, egy védelmi hibát kihasználva, Vass Patrik fejelt gólt (1-2). Két perccel később Strestik egy bal oldali beadás után csúsztatott a kapu bal oldalába (2-2), és az utolsó pillanatokban Pauljevics visszaszerezhette volna az előnyt, csapatának, de nagy helyzetben a kapu fölé lőtt, így döntetlennel ért véget a találkozó.

Újpest FC - Budapest Honvéd 0-2 (0-2)
G.: Hidi a 4., Eppel a 44. percben

Az Újpest átmeneti otthonát, a Fáy utcai Vasas-pályát alaposan megviselte az egész napos esőzés, a pocsolyákkal tarkított mély talaj gyakran megtréfálta a játékosokat. A 4. percben egy tócsa becsapta az újpesti védőket, Eppel Márton csapott le a labdára, Hidi Patrikot hozta helyzetbe, aki a jobb alsó sarokba lőtt (0-1). Az Újpest többet birtokolta a labdát a foyltatásban, de nem tudott alkalmazkodni a pálya talajához, így elmaradt az egyenlítés, sőt a 44. percben Koszta Márk beadását követően Eppel fejelt a hálóba (0-2). A második félidőben tovább romlott a pálya állapota, az Újpest küzdött becsülettel, de hiába, inkább a kontrákra beálló Honvédnak voltak lehetőségei a gólszerzésre. Az eredmény azonban már nem változott, a Honvéd 2-0-ra megnyerte a fővárosi rangadót.

Ferencváros - Szombathelyi Swietelsky-Haladás 3-1 (3-0)
G.: Trinks a 4., Böde a 7., Böde a 36., ill. Iszlai az 53. percben

A találkozó előtt a Ferencváros begyűjtötte első idénybeli trófeáját, a Szuperkupát, melyet játék nélkül nyert el. A mérkőzés első tíz percében osztálykülönbség volt a két csapat között, a Ferencváros tetszés szerint alakította ki helyzeteit, és kettőt értékesített is, a nagyokat hibázó szombathelyi védők asszisztálása mellett. A 4. percben Böde Dániel verte meg védőjét, az alapvonal közeléből középre ívelt, Florian Trinks pedig könnyedén fejelt közelről a hálóba (1-0). A 7. percben Böde kapott egy ütempasszt a jobbösszekötő helyén, betört a 16-osra, majd a jobb alsó sarokba helyezett (2-0). A Haladás az első negyedórát követően valamelyest magához tért, de a védelme továbbra is sebezhető volt, ígéretesebb akciói végén pedig rendre rossz megoldásokat választottak a támadók. A 36. percben Király Gábort hatalmasat hibázott, Bödét hozta játékba az ötös előterében, aki élt az ölébe pottyant lehetőséggel, és egy csel után az üres kapuba gurított (3-0). A második félidő elején faragott hátrányán a Haladás, egy kezezés miatt megítélt büntetőt Iszlai Bence értékesített (3-1). A folytatásban a Ferencváros lőhetett volna további gólokat, de elpuskázta helyzeteit, így az eredmény nem változott, a címvédő magabiztosan nyerte első bajnokiját.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS