Döntetlennel debütált az U15-ös válogatott

2014. szeptember. 30., 19:10   |    

Döntetlennel debütált az U15-ös válogatott

A 2000-es születésű játékosokból álló U15-ös válogatott első nemzetközi mérkőzését játszotta le kedden.

A Belvon Attila vezette gárda Poprádon lépett pályára a szlovákok hasonló korú futballistákból álló válogatottja ellen. A két csapat dolgát nehezítette, hogy meglehetősen rossz minőségű, mély talajú pályán rendezték a találkozót. A mérkőzés első tíz percében nagy fölényben játszott együttesünk, Pócsik Botond előtt adódott két nagy lehetőség, de egyikből sem született gól. A folytatásban is a magyar válogatott birtokolta többet a labdát, de a szlovákok sem voltak veszélytelenek, gyorsan váltottak védekezésből támadásba, és a 24. percben megszerezték a vezetést is.

A 27. percben egyenlítettünk, Jimoh Dániel két védőt is maga mögött hagyott, majd nagyszerű keresztlabdával hozta helyzetbe Szerető Krisztofert, aki 13 méterről, jobbról a hosszú sarokba lőtt, 1-1-re alakítva az állást. A 36. percben már nálunk volt az előny, Szoboszlai Dominik lőtt kapura, a labda megpattant egy lábon és a hálóban kötött ki.

A második félidőben is többet birtokoltuk a labdát, helyzetekben sem volt hiány, de gólt a szlovákok szereztek az 58. percben. A mieink előtt még a hajrában is adódtak komoly lehetőségek, újabb gólt azonban nem sikerült szerezniük, 2-2-es döntetlennel zárult a 80 perc.

- Az első mérkőzése volt a korosztálynak, és bár voltak hibáink, egész jó játékkal mutatkozott be a csapat - mondta az mlsz.hu-nak Belvon Attila. - Szerettük volna uralni a játékot, minél többet birtokolni a labdát, és kombinatív támadásokat vezetni. Ezt többé-kevésbé meg is valósítottunk, annak ellenére, hogy a pálya talaja nem kedvezett a játékunknak. Szép gólokat lőttünk, de több alkalommal is úgy éreztem, hogy könnyelműek vagyunk, és ezt az ellenfél ki tudta használni. Ha fegyelmezettebben futballoztunk volna a meccs egyes periódusaiban, magabiztosan megnyerhettük volna a találkozót. Kicsit sajnálom, hogy nem sikerült nyerni, mert a játék alapján több volt ebben a mérkőzésben, ugyanakkor nem lehetünk elégedetlenek, hiszen küzdelmes mérkőzésen szereztek hasznos nemzetközi tapasztalatokat a játékosok.

Szlovákia-Magyarország 2-2 (1-2)
Magyarország: Hutvágner Gergely - Szabó Dániel, Újvárosi Ádám (Bencze Márk, 46.), Bolla Gergő, Jimoh Dániel - Szoboszlai Dominik, Terbe Botond (Horváth Olivér, 55.), Dobos Áron (Vargovics Tamás, 41.) - Szerető Krisztofer (Kocsis Marcell, 67.), Pócsik Botond, Schön Szabolcs (Gréczi Márton, 55.)
Magyar gólszerzők: Szerető a 27., Szoboszlai a 36. percben

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS