Döntetlennel tért haza Malmöből a Vidi

2018. augusztus. 07., 21:07   |    

Döntetlennel tért haza Malmöből a Vidi

A MOL Vidi FC 1-1-es döntetlent ért el a Malmö otthonában a Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójában. Visszavágó egy hét múlva Felcsúton.

A fehérváriak ezúttal is a szervezett védekezést tartották szem előtt, és hasonlóan a Ludogorec elleni idegenbeli meccshez, hatékonyan szűrték a svédek támadásait, miközben néhány ellentámadásból sikerült helyzeteket kialakítaniuk. Nagy volt a küzdelem a pályán, a hazaiak előtt is adódott egy-két helyzet, de a Malmö nem tudta komolyabb nyomás alatt tartani a magyar bajnok kapuját.

A fordulás után változott a játék képe, a svédek mezőnyfölényre tettek szert, és a 62. percben megszerezték a vezetést: Christiansen kapott jó labdát, majd egy csel után a hálóba lőtt (1-0). A Vidi helyzetekkel válaszolt, a 65. percben Lazovics szabadrúgásánál a kapufa még megmentette a házigazdákat, a 71. percben viszont sikerült egyenlíteni: Loic Nego harcolt ki magának lövőhelyzetet két védő szorításában, és az öt és feles jobb sarkától a léc alá bombázott (1-1). A négyperces hosszabbítás végéig nem született újabb gólt, a Vidi sokat ígérő döntetlennel zárta a párharc idegenbeli mérkőzését, és továbbjutó pozícióban kezdi meg a jövő keddi, felcsúti visszavágót.

Malmö FF-Videoton FC 1-1 (0-0)
Gólszerző: Christiansen 62., ill. Nego 71.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Örökrangdó és szabolcsi derbi a fizz liga 1. fordulójában
Bajnokságok / Kupák
Megvannak az NB III-as feljutók

2025-06-15 20:22:54

Megvannak az NB III-as feljutók

Bajnokságok / Kupák
Debreceni dupla az utánpótlás-kupadöntőkben
Bajnokságok / Kupák
fizz liga: hétfőn sorsolás!

2025-06-12 14:08:53

fizz liga: hétfőn sorsolás!

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS

Szponzoraink

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom