Drámai végjátékot hozott a női kuparangadó

2016. március. 30., 19:46   |    

Drámai végjátékot hozott a női kuparangadó

A Ferencváros tizenegyesekkel gyűrte le az MTK Hungáriát a Förch Női Magyar Kupa elődöntőjében.

Az MTK és a Ferencváros női csapata az előző idényben háromszor játszott igazán fontos mérkőzést egymás ellen, egyszer a Magyar Kupa döntőjében, kétszer pedig a bajnoki aranycsatában. Mindhárom összecsapás döntetlenre végződött, és mindháromszor a Ferencváros nyerte meg a meccset lezáró tizenegyespárbajt, ezzel mindkét fontos trófeát begyűjtötte, duplán is letaszítva a trónról a nagy riválist.

Ezek után a kék-fehérek aligha úgy tervezték, hogy a kupaelődöntőben büntetőpárbajban próbálják meg felülmúlni ellenfelüket, és a gólnélkül első félidő után mindent megtettek annak érdekében, hogy megszerezzék a vezetést. Nagy Lilla az 57. percben meg is lőtte a várva várt MTK-gólt, így a kék-fehérek egészen a 90. percig továbbjutásra álltak, de a rendes játékidő utolsó pillanataiban Elizabeth Addo gólra váltotta a ferencvárosi mezőnyfölényt, 1-1-re hozta a meccset, ami azt jelentette, hogy ismét tizenegyesekkel dől el a párharc.

A történelem ismételte magát a végjátékban, a két legrutinosabb MTK-játékos, Hummel-Smuczer Angéla és a születésnapos Pádár Anita is elrontotta lövését, miközben a Ferencváros játékosai nem hibáztak. A zöld-fehérek ezzel bejutottak a fináléba, ahol aligha lesz a mainál nehezebb dolguk: Győri ETO-t 1-1-es döntetlennel kiejtő, másodosztályú Honvéd lesz az ellenfelük.

Fürch Női Magyar Kupa, elődöntők:

Honvéd (II.)–Győri ETO 1–1
Ferencváros–MTK 1–1, tizenegyesekkel 4–3

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS