Duplázással búcsúzik Turtóczki Sándor az MTK-tól

2013. június. 17., 08:49   |    

Duplázással búcsúzik Turtóczki Sándor az MTK-tól

Hét, egyáltalán nem szűk, sőt nagyon is sikeres esztendő után, távozik a csapat kispadjáról Turtóczki Sándor. A magyar női futball történetének egyik legeredményesebb szakembere a jövőben kizárólag az U19-es női válogatottat irányítja majd.

A sikeredző utolsó, hazai pályán játszott bajnokijához méltó körülményeket biztosított a klub. Pádár Anitáék a Hidegkuti Stadion centerpályáján fogadták a legutóbbi három bajnokság ezüstérmesét, ott, ahol a lányok az Everton, vagy a Malmö elleni BL-meccseket is játszották. A mérkőzés azonban ezúttal csak nevében volt rangadó, a Viktória nem tudott egyenrangú ellenfele lenni a bajnoknak. A belső problémákkal is terhelt szombathelyiek semmilyen veszélyt sem jelentettek Szőcs Réka kapujára, így Pádár látványos találatával, valamint Smuczer szép lövésével már a szünetre eldöntötte a meccset a hazai csapat. A folytatásban a jobbszélen betörő Szabó Zsuzsanna növelte tovább a bajnok előnyét, majd az i-re a pontot Palkovics Nóra gólja tette fel a 90. percben: a fiatal, válogatott középpályás szinte a szögletzászlót is kicselezte, mielőtt Földes Fanni hálójába rúgta az MTK negyedik gólját.

A rájátszás 9. fordulójában egyébként valamennyi bajnoki helyezés gazdára talált, nem maradt nyitott kérdés az utolsó játéknapra. Az Astra-Bíró-Kert FC szegedi győzelemmel biztosította be ezüstérmét. Meglepetésre, Szil Tünde révén a hazai csapat szerezte meg a vezetést, de az Astra hamar fordítani tudott. A vendégcsapat a 17. percben, Megyes Ágnes révén mattolta Földesi Lilien kapust, majd a következő öt percben még két további gólt is szerzett. Ezzel, gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés, sőt a második félidő végéhez érve, Sümegi Éva még tovább is növelte az Astra előnyét.

A negyedik helyre pályázó két csapat csapott össze Rákospalotán. Két hasonló játékerejű gárda, az 1. FC Femina és a Hegyvidék SE csatájából a kapura veszélyesebb újonc került ki győztesen. Nagy Barbara gólja az 52. percben azt jelentette, hogy az élvonal egyetlen női edzője, Korcsogh Orsolya által dirigált csapat megszerezte a negyedik helyet.

Női NB I, rájátszás, 9. forduló

Felsőház
MTK Hungária – Viktória-Trend Optika FC 4-0 (2-0)
1. FC Femina – Hegyvidék SE 0-1 (0-0)
Szegedi AK Boszorkányok – Astra-Bíró-Kert FC 1-4 (1-3)

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS