Eddig a Kecskemét a tavasz csapata

2015. március. 17., 11:59   |    

Eddig a Kecskemét a tavasz csapata

Az idény második szakaszát sereghajtóként kezdő PMFC immár sorozatban a harmadik mérkőzésén maradt veretlen. A Videoton FC tizenötödször nem kapott gólt a bajnokságban. A mezőnyben egyedüliként, a KTE mind a három tavaszi mérkőzését megnyerte. Megszakadt a címvédő DVSC szeptember vége óta tartó veretlenségi sorozata. Az OTP Bank Liga 20. fordulójának érdekességei.

DIÓSGYŐRI VTK–PMFC-MATIAS 2-2 (1-2)
Gólszerzők: Bacsa (29.), Marjanovics (31.), illetve Makriev (42.), Rácz (74.)

– A Diósgyőr hazai pályán a 2014–2015-ös idényben továbbra is veretlen.
– Ugyanakkor Tomiszlav Szivics csapata tavasszal még nem nyert bajnoki mérkőzést.
– Bacsa Patrik a DVTK első, s egyben eddigi egyetlen, nem délszláv születésű gólszerzője a tavaszi idényben. Bacsa október 25. óta először szerzett bajnoki gólt.
– Az idény második szakaszát sereghajtóként kezdő PMFC immár sorozatban a harmadik mérkőzésén maradt veretlen.
– Dimitar Makriev az első gólját szerezte a magyar élvonalban, Rácz Ferenc tavasszal a másodikat, korábban csak egyszer volt eredményes az OTP Bank Ligában.
– A PMFC eddigi 17 pontjából 12-t gyűjtött idegenben.
– A DVTK a legutóbbi nyolc hazai, a PMFC elleni mérkőzéséből csak hármat tudott megnyerni.



MTK–VIDEOTON FC 0-1 (0-0)
Gólszerző: Feczesin (78.)

– A Videoton FC mind a hat pontot megszerezte az MTK ellen (egyébként 6-0-s gólkülönbséggel) az OTP Bank Liga 2014–2015-ös idényében. A Vidi előnye kilenc pont az üldözőjével szemben.
– Feczesin Róbert harmadszor szerzett bajnoki gólt az idényben, de először volt ez döntő gól.
– A székesfehérvári csapat tizenötödször nem kapott gólt a bajnokságban.
– Két kiállítás volt a mérkőzésen: Dragan Vukmir a 36., a kispadon ülő Felipe Oliveira a 75. percben kapott piros lapot.
– Az MTK a legutóbbi öt hazai mérkőzéséből hármat szerzett gól nélkül elveszített.
– November 22. óta először maradt szerzett gól nélkül az MTK a bajnokságban.
– A két csapat legutóbbi öt egymás elleni bajnokiját kivétel nélkül a Videoton FC nyerte meg.



PUSKÁS AKADÉMIA FC–BP. HONVÉD 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Tóth B. (77.), illetve Punosevac (36.)

– Mind a két csapat továbbra is nyeretlen a tavaszi idényben.
– Az akadémisták október 3. óta egyetlen bajnoki meccsükön sem szereztek két gólt.
– Bajnoki mérkőzésen először szerzett gólt és pontot is a Bp. Honvéd ellen a Puskás Akadémia a története során.
– Tóth Balázs másodszor szerzett az idényben pontot hozó gólt csapatának, az első találatot a Paks ellen szerezte, ugyancsak 1-1-re végződött hazai mérkőzésen.
– Bratiszlav Punosevac az első gólját érte el a magyar élvonalban. A Bp. Honvéd november 22. óta először szerzett bajnoki gólt.
– A kispesti csapat ugyan a hagyományaihoz méltatlanul szerepel, de a legutóbbi négy idegenbeli mérkőzéséből csak egyet veszített el, hármon döntetlent játszott.
– A Bp. Honvéd a legutóbbi 30 mérkőzésén mindössze 19 pontot gyűjtött. Az elmúlt években 19 ponttal egyetlen idény végén sem lehetett bennmaradni.



DUNAÚJVÁROS-PASE–KECSKEMÉTI TE 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Szavics (6.), Novák (65.)

– A mezőnyben egyedüliként, a KTE mind a három tavaszi mérkőzését megnyerte.
– Az elmúlt egy évben mindössze háromszor nem kapott gólt idegenbeli bajnokin a KTE. Tavaly március 29-én a Pécs, szeptember 21-én a Debrecen, most pedig a Dunaújváros ellen.
– Bekő Balázs csapata harmadszor nyert vendégként a mostani bajnoki idényben, mindannyiszor legalább két gólt szerezve.
– A „nagy öreg”, Vladan Szavics megszerezte az első gólját az idényben. Ez a hetedik idénye a magyar élvonalban, s egyben a hetedik, amelyben gólt szerzett.
– A Dunaújváros-PASE még sem gólt, sem pontot nem szerzett a tavaszi idényben.
– A KTE feljött a hetedik helyre, ilyen előkelő pozícióban nem állt még az idény során.
– A kecskemétiek közül egyedül Novák Csanád szerzett két bajnoki mérkőzésen is gólt tavasszal.



NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–FERENCVÁROSI TORNA CLUB 0-0

– Négy megnyert bajnoki mérkőzés után játszott döntetlent a Ferencváros.
– A zöld-fehérek a legutóbbi négy bajnoki mérkőzésükön nem kaptak gólt.
– A bajnoki idényben már negyedszer játszott gól nélküli döntetlent Thomas Doll együtese.
– Az FTC tíz forduló, illetve október 4. óta veretlen.
– A Nyíregyháza Mátyus János irányításával hazai pályán még nem kapott gólt.
– Az egész idényt tekintve a nyírségi csapat hazai mérlege négy győzelem, három döntetlen, négy vereség.
– A Ferencváros 2000 augusztusa óta nem nyert bajnoki mérkőzés Nyíregyházán.



SZOMBATHELYI HALADÁS–DVSC-TEVA 2-0 (2-0)
Gólszerző: Martínez (32., 42.)

– Megszakadt a címvédő DVSC szeptember vége óta tartó veretlenségi sorozata.
– Kondás Elemér csapata mindössze egy gólt szerzett 270 tavaszi perc alatt, Tisza Tibor lőtte Felcsúton.
– Mindössze másodszor kapott vendégként két gólt a DVSC a bajnoki idényben. Az első a paksi vereségkor történt.
– A DVSC 2011 novembere óta nyeretlen Szombathelyen. Három mérkőzésen mindössze egy pontot szerzett.
– A Haladás téli szerzeménye, a Győrből érkezett Leandro Martínez már három gólnál tart a tavaszi idényben.
– Ő az első szombathelyi a mostani idényben, aki egy meccsen duplázott.
– Mindössze másodszor maradt a Haladás kapott gól nélkül hazai mérkőzésen az idényben.



ÚJPEST FC–PAKSI FC 1-2 (1-2)
Gólszerzők: Haraszti (6.), Bertus (31.), illetve Bardhi (45.)

– Az Újpest a mezőny két olyan csapatának egyike, amelyik tavasszal már két hazai bajnokit veszített. A másik a Duaújváros-PASE.
– A lilák november 29. óta nyeretlenek.
– A tolnai zöld-fehérek a legutóbbi három Megyeri úti mérkőzésüket megnyerték, összesen 10-2-es gólkülönbséggel.
– Az Újpest Tamási Zsolt kiállítása miatt emberelőnyben játszott az utolsó 20 percben, de nem tudott egyenlíteni.
– A Paks két mérkőzést nyert egymás után, ilyenre a második és a harmadik forduló óta nem volt példa.
– Csertői Aurél együttesének idegenbeli mérlege 3 győzelem, 5 döntetlen, 3 vereség.
– A zöld-fehérek augusztus 29. óta először nyertek idegenbeli bajnokit.



GYŐRI ETO FC–LOMBARD PÁPA TERMÁL FC 0-0

– Az ETO augusztus vége óta nem tud hazai bajnokit nyerni.
– A zöld-fehérek negyedszer maradtak szerzett gól nélkül hazai pályán az idényben.
– 2010 óta először szerzett a Pápa bajnoki mérkőzésen pontot az ETO ellen Győrben.
– Mindössze másodszor úszta meg a Győri ETO az idényben kapott gól nélkül a hazai bajnokiját. Először az Újpest, most pedig a Pápa ellen.
– A Lombard Pápa a legutóbbi két mérkőzésén nem kapott gólt. Hasonlóra nem volt még példa az idény során.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS