Edzőképzés: főszerepben a női szakemberek

2013. augusztus. 30., 14:25   |    

Edzőképzés: főszerepben a női szakemberek

A hét közepén Grassroots "C" edzőképző tanfolyamot rendeztek Telkiben, kizárólag női szakemberek részére.

Az MLSZ Edzőképző Központja nemrégiben dolgozta ki új "Grassroots C" modulját, elsősorban az 5-14 éves korosztály játékosaival foglalkozó szakemberek képzését fókuszba helyezve. A nyolc napos, 62 órás tanfolyamokból összesen negyvenet tartanak országszerte, minden megyében évente két turnusban képezhetik magukat azok a szakemberek, akik a jövőben elsősorban az utánpótlásképzésben szeretnének elhelyezkedni. Az OTP Bank Bozsik-programban résztvevő edzők számára kimondottan hasznos az új modul, de az Edzőképző Központ a C-licences képzés keretében kizárólag nőknek szóló csoportot is indított, az itt végző szakemberek nagy része később a női labdarúgásban kamatoztathatja tudását. Az első turnusban, múlt héten 18 női edző vett részt a Telkiben megrendezett tanfolyamon.

- A nők bevonása a labdarúgásba az MLSZ egyik fontos célkitűzése. Vannak női edzők, akik szívesen képeznék magukat, de nem szívesen tanulnának együtt férfiakkal, esetleg azért, mert nem merik feltenni a kérdéseiket a férfi kollégák előtt, vagy tartanak attól, hogy a gyakorlati foglalkozásokon nem tudnák tartani velük a lépést. A női csapatoknál, az utánpótlásképzésben minél több női szakemberre lenne szükség, szeretnénk megadni a lehetőséget az érdeklődőknek, hogy megszerezzék az ehhez szükséges tudást - mondta a tanfolyamról az mlsz.hu-nak adott korábbi interjújában Szalai László, az Edzőképző Központ igazgatója.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS