Egy éve veretlen a Haladás Budapesten

2013. szeptember. 14., 12:02   |    

Egy éve veretlen a Haladás Budapesten

Öt mérkőzéssel folytatódik az OTP Bank Liga 7. fordulója szombaton.

ÚJPEST FC–SZOMBATHELYI HALADÁS 14.00
(Szeptember 14., szombat, 14.00)

Van törleszteni valója a lila-fehéreknek a Haladás ellen, noha az 1936 őszi nyitány óta játszott mérkőzéseken „összesítésben” nagy a fölénye. Ám a 2012–2013-as szezonban a Megyeri úti és a szombathelyi meccset is a vasi zöld-fehérek nyerték meg. Az Újpest a mostani bajnokságban az első és a legutóbbi meccsét veszítette el, közben négy találkozón veretlen maradt. A három hazai találkozóján már mindhárom „eredménytípusból” produkált, győzött, veszített és döntetlent is játszott. 2013-ban, a Szusza Ferenc Stadionban, az emlékezetes márciusi, Paks elleni kudarc óta , noha az eredményei egyáltalán nem a hetvenes évek aranykorszakát idézték, csak egyetlen mérkőzésen nem tudott gólt szerezni: éppen a Haladás ellenin. A szombathelyi csapat a Videotontól az első fordulóban elszenvedett veresége óta veretlen, vendégként azóta megverte az MTK-t, s elvitt egy pontot Kecskemétről. A vasi zöld-fehérek napra pontosan egy éve veretlenek Budapesten, sőt, csak a Honvéd ellen kellett azóta beérniük döntetlennel, az MTK-t kétszer, az Újpestet egyszer legyőzték. KECSKEMÉTI TE-PHOENIX MECANO–PMFC-MATIAS
(Szeptember 14., szombat, 16.00)

A KTE remekül, a PMFC pocsékul rajtolt, de aztán mindkét csapat a másik arcát mutatta, így a lila-fehérek immár csak egy hellyel és egy ponttal előzi meg a piros-feketéket a tabellán. Bekő Balázs együttese három mérkőzést játszott eddig hazai pályán, szeszélyes az eredménysora: egy győzelem, egy döntetlen, egy vereség. A KTE pályája nem igazi oroszlánbarlang, a legutóbbi húsz hazai bajnokijából csak hetet nyert meg a csapat. A legutóbbi teljes idényben és a mostaniban mindössze két hazai mérkőzésen maradt szerzett gólt nélkül a lila-fehér alakulat, ezek közül a második a PMFC elleni, 2013 márciusi, hazai vereség volt. A pécsiek a rossz rajt, a három vereség után a jelek szerint kilábaltak a hullámvölgyből, a legutóbbi három fordulóban hét, a legutóbbi kettőben hat pontot szereztek. A két csapat eddig 12 bajnoki mérkőzést játszott a 2013–2014-es bajnoki szezonban, s csak egyen (FTC–KTE) nem szerzett gólt. Még egy különlegesség: a KTE eddig három bajnoki mérkőzésen fogadta az élvonalban a PMFC-t, s mind a hármat elveszítette!

PUSKÁS AKADÉMIA FC–DIÓSGYŐRI VTK
(Szeptember 14., szombat, 16.00)

Benczés Miklós személye áll a fókuszban ezen a találkozón: a felcsútiak vezetőedzője Diósgyőrből érkezett az akadémiára. A székesfehérvári találkozó előtti alapkérdés, hogy meg tudja-e ismételni a DVTK a legutóbbi idegenbeli bravúrját (győzött Pápán, az volt az első három pontja vendégként 2013. március 1. óta), tovább javítja-e idegenbeli mérlegét. A borsodiak a 2012–2013-as idényben csak a 13. helyen végeztek az idegenbeli mérkőzések tabelláján, 2013 tavaszán ellenben csak Debrecenben kaptak ki, a pápai győzelem előtt pontot szereztek a bajnok Győr otthonában is. A Puskás Akadémia együttese „vizsgázik”: az augusztus végén több új játékossal megerősített gárdának minden bizonnyal jól jött a válogatott mérkőzések miatti szünet. Van min javítani, eddig csak a nagyon gyenge rajtot vett, hét mérkőzése után is csak egy ponttal szerénykedő Kaposvárt sikerült legyőzni. A sárga-kékek eddigi mindkét, pályaválasztóként szerzett gólját Tischler Patrik szerezte.

BUDAPEST HONVÉD–MEZŐKÖVESD-ZSÓRY FC
(Szeptember 14., szombat, 18.00)

A Bp. Honvéd a szereplésével tavaszi önmagát idézi, s alkalmasint elégedettek lennének a piros-feketék hívei azzal, ha a párhuzam vonalai tovább húzhatóak. 2013 első felében Marco Rossi együttese még bukdácsolt az első három-négy bajnoki mérkőzésen, de aztán nem talált legyőzőre, s a tavasz leghosszabb veretlenségi sorozatával zárt. A mostani idényben az első két találkozóját elveszítette, de azóta veretlen, négy mérkőzésen nyolc pontot gyűjtött. Az egyelőre kiesőhelyen álló két alakulat közül a Puskás Akadémiának három, a Kaposvárnak négy gólt lőtt. Ezúttal újabb, egyelőre a mezőny utolsó negyedében állomásozó csapat következik: a felcsútiakhoz hasonlóan újonc Mezőkövesd. Véber György együttese négyszer játszott eddig idegenben, s a véletlen teszi, vagy nem, ki tudhatja, de éppen a budapesti mérkőzésein szenvedett súlyos vereségeket. Az első fordulóban az MTK ellen 3-0-ra, az ötödik fordulóban az Újpest ellen 6-1-re kapott ki. Ugyanakkor azt is hangsúlyozni kell, hogy kecskeméti idegenbeli produkciójával a bajnokság eddigi legnagyobb meglepetését szolgáltatta: a harmadik fordulóban 6-2-re nyert vendégként az addig százszázalékos KTE otthonában.

LOMBARD PÁPA TERMÁL FC–FERENCVÁROS
(Szeptember 14., szombat, 20.00)

A Pápa az első négy fordulóban a legszebb arcát mutatta, a tízpontos szezonkezdet erőn felüli teljesítést jelentett. Azóta viszont kétszer kikapott, igaz, meglehetősen balszerencsés körülmények között, a DVTK ellen egy öngóllal, Szombathelyen pedig nagy küzdelemben, 3-2-re. A Pápa 2012. november 16. óta egyetlen hazai bajnokiján tudott csak egynél több gólt szerezni, igaz, akkor nagyon kitömte (6-1) a már teljesen szétesett, motiválatlan Egert. A csapat több mint egy éve, 2012. szeptember elsején játszott legutóbb olyan hazai bajnokin, amelyen egynél több akciógólt szerzett. A Ferencvárosnak kifogástalan az eddigi pápai mérlege, hiába védi az ellenfél kapuját az utóbbi húsz év egyik legjobb fradista kapusa, Szűcs Lajos. Hatból hatszor nyertek a zöld-fehérek, 18-3-as gólkülönbséggel. Ricardo Moniz együttese a mostani idényben negyedszer játszik vendégként, két győzelem után vereséget szenvedett a harmadik találkozóján Debrecenben.

Vasárnap:
DVSC-TEVA–Videoton FC 16.30
MTK Budapest–Győri ETO FC 18.30

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Rangadót nyert, az élvonal kapujában a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS