Egy sikerre a bajnoki címtől a Duna Takarék ETO

2010. május. 21., 09:06   |    

Egy sikerre a bajnoki címtől a Duna Takarék ETO

Csütörtök este Berettyóújfalu adott otthont a férfi futsal bajnoki döntő második mérkőzésének. A három nyert meccsig tartó párharcban a Duna Takarék ETO megszerezte második győzelmét, ami azt jelenti, hogy a hétfőn esedékes győri találkozón bebiztosíthatja bajnoki elsőségét.

A győriek kezdték jobban a mérkőzést, de a befejezések nem sikerültek a vendégeknek, a címvédő azonban kihasználta egyik lehetőségét és Safar góljával vezetéshez jutott. A hazaiak Michelzinho sarkazós góljával kettőre növelték előnyüket, de a szünet előtt Lódi Tamás, majd Tóth Szabolcs is eredményes volt, így 2-2-es döntetlennel vonultak szünetre a csapatok.

A második félidő győri gólokkal kezdődött, előbb Madarász János, majd Neris is betalált. A házigazdák a játékrész felétől vészkapussal játszottak, és a 31. percben Victor találatával sikerült is feljebb zárkózniuk. Az egyenlítés azonban elmaradt, a Duna Takarék a párharc második mérkőzését is megnyerte, és a hétfői harmadik összecsapáson, hazai pályán megszerezheti a bajnoki címet.

MVFC-Berettyóújfalu - DunaTakarék-ETO FC 3-4 (2-2)
A három nyert meccsig tartó párharc állása: 2-0 a Duna Takarék ETO javára

A további program:

3. mérkőzés
május 24. (hétfő) 19:00
Győr, Magvassy Sportcsarnok
Duna Takarék ETO FC - MVFC-Berettyóújfalu

Amennyiben szükséges:

4. mérkőzés
május 27. (csütörtök) 19:30
Berettyóújfalu, Kabos Endre Sportcsarnok
MVFC-Berettyóújfalu - Duna Takarék ETO FC

Amennyiben szükséges:

5. mérkőzés
május 31. (hétfő) 19:00
Győr, Magvassy Sportcsarnok
Duna Takarék ETO FC - MVFC-Berettyóújfalu


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS