Egyenlített az Aramis

2006. május. 23., 16:21   |    

Egyenlített az Aramis

Komoly izgalmakat hozott a futsal magyar bajnoki címért folytatott döntő második mérkőzése.

Az utolsó percben fordítottak a budafokiak
Miután az első összecsapást a múlt héten, hazai pályán a Gödöllői FK nyerte, a Soós Ferenc vezette Colorspecttrum Aramis gárdájának győzelemre volt szüksége Budafokon a bajnoki remények életben tartásához. A kissé visszafogott, tapogatózó játékot hozó első negyedóra végén Camin Róbert megszerezte a vezetést a 400 néző előtt játszó hazai csapatnak, de Madarász János a félidő utolsó percében egyenlített.

Gödöllői vezetés – Aramis siker
A második játékrészt a vendégek kezdték jobban. Előbb a 27. percben Berkes László, majd a 33-ban Lódi Tamás volt eredményes. Kétgólos hátrányban is folytatta szervezett játékát az Aramis, míg a vendégek az eredmény megtartásán fáradoztal. Az egyenlítést nem akcióból, hanem két büntetőrúgást követően érte el a hazai csapat. A gödöllőiek elkövették hatodik szabálytalanságukat, és így Frank Tamás a 39. percben kétszer is odaállhatott a tízméteres pontra leállított labda mögé. A válogatott játékos először pontos, majd higgadt megoldást választva két gólt lőtt, és egyenlített. Már mindenki a hosszabbításra készült a 40. percben, amikor egy gyönyörű akció végén Csernai Gábor megszerezte a győztes gólt.
Az igazsághoz hozzátartozik, a felfokozott hangulatban mindkét csapat tagjai (különböző mértékben) sportszerűtlenül viselkedtek a játékvezetőkkel szemben, s ennek eredményeként a Gödöllő edzőjét, Kis Jánost, illetve Madarász Jánost ki is állította a bíró.

Folytatás csütörtökön
4–3-as győzelmének köszönhetően az Aramis együttese egyenlített, a bajnoki döntő 1–1-re áll. A csapatok csütörtökön 20 óra 30 perckor lépnek pályára Gödöllőn, a negyedik összecsapást pedig május 29-én rendezik Budafokon.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS