EL: A Fenerbahcét kapta a Honvéd

2009. július. 17., 14:20   |    

EL: A Fenerbahcét kapta a Honvéd

Péntek délután az UEFA nyoni központjában elkészítették az Európa Liga harmadik selejtezőkörének párosításait. A sorsoláson klubcsapataink közül a sorozatban most kezdő Budapest Honvéd, valamint az Újpest és a Haladás volt érdekelt. A kispesti klub a török Fenerbahcét kapta ellenfélül, továbbjutása esetén a Haladás a portugál Braga, az Újpest pedig a skót Motherwell és az albán Flamurtari párharcának győztesével mérkőzne.

Az Újpest kétgólos, a Haladás háromgólos hátrányban várja a visszavágót az Európa Liga második selejtezőkörében. Amennyiben a szombathelyieknek sikerülne ledolgozniuk hátrányukat, és továbbjutnának a svéd Elfsborg ellen, úgy a portugál bajnokság ötödik helyezettje, a Braga lenne a következő ellenfelük. Az újpestiek a Steaua elleni továbbjutásuk esetén a skót Motherwell és az albán Flamurtari párharcának győztesével mérkőzhetnének (az első meccsen, hazai pályán az albán gárda 1-0-ra győzött).

A kupagyőztes Honvéd csak a harmadik körben kapcsolódik be a küzdelmekbe, így biztosan pályára lép július 30-án, valamint az augusztus 6-i visszavágón. A kispestiek ellenfele a török bajnokság negyedik helyezettje, a Fenerbahce lesz, az első találkozót a Honvéd idegenben játssza le.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS