Elbocsátották Újpestről Valére Billent

2006. december. 22., 14:20   |    

Elbocsátották Újpestről Valére Billent

Az Újpest FC vezetői pénteken azonnali hatállyal megváltak a csapat vezetőedzőjétől, a belga Valére Billentől.

A lila-fehér klub honlapján a következőképpen indokolta a szakvezető elbocsátását: 'Több alkalommal nem tartotta be feladatköréből adódó szakmai és adminisztratív kötelezettségeit, a labdarúgócsapat egyes játékosait megkísérelte a klubvezetés ellen hangolni, illetve egyes játékosokat arra próbált rábírni, hogy a sportszervezetet más - vele kapcsolatban álló - külföldi csapat érdekében elhagyja. Valére Billen a számára felajánlott és általa szóban elfogadott, a jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére vonatkozó ajánlatot - korábbi kijelentését megmásítva - végül nem fogadta el, ezért a klubvezetés úgy döntött, hogy nevezettet azonnali hatállyal, rendkívüli felmondással elbocsátja a klubtól. Az Újpest FC vezetése az ügy további részleteit belső ügyként kezeli, mert nem kíván egy, mindkét felet méltatlan helyzetbe hozó, személyeskedő sárdobálásba bocsátkozni.'

A szakvezető utódját január elején nevezik ki a vezetők.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Örökrangdó és szabolcsi derbi a fizz liga 1. fordulójában
Bajnokságok / Kupák
Megvannak az NB III-as feljutók

2025-06-15 20:22:54

Megvannak az NB III-as feljutók

Bajnokságok / Kupák
Debreceni dupla az utánpótlás-kupadöntőkben
Bajnokságok / Kupák
fizz liga: hétfőn sorsolás!

2025-06-12 14:08:53

fizz liga: hétfőn sorsolás!

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS

Szponzoraink

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom