Élesebb legyél a késnél – A Magyar Labdarúgás Napja 2017

2017. november. 24., 20:38   |    

Élesebb legyél a késnél – A Magyar Labdarúgás Napja 2017

A Magyar Labdarúgás Napját az MLSZ minden évben november 25-én, az 1953-ban ezen a napon rendezett londoni magyar-angol 6:3-as mérkőzés évfordulóján rendezi. Idén november 25. szombatra esik, ezért a szövetség egy nappal korábban 24- én pénteken tisztelgett a magyar labdarúgás és valamennyi egykori és jelenlegi válogatott labdarúgója előtt.

Hatvannégy évvel ezelőtt, 1953. november 25-én, egy szerdai napon, délután negyed háromkor futott ki a Wembley gyepére az Aranycsapat, hogy megmérkőzzön a házigazda angol válogatottal. Akkor még senki nem sejthette, hogy a magyar válogatott világraszóló 6-3-as győzelmet arat, ezzel megtörve az angolok 90 éve tartó hazai veretlenségét. 

Az MLSZ a mérkőzés tiszteletére november 25-ét a Magyar Labdarúgás Napjává nyilvánította 1993-ban. Azóta minden év végén a magyar labdarúgás meghatározó szereplőinek részvételével megtartott eseményen értékeli az évet a szövetség, mely egyben tisztelgés is a magyar futball történelme előtt. Ezúttal egy nappal az évforduló előtt, november 24-én, pénteken jöttek össze a korábbi játékosok, a honi labdarúgás egykori és mai fontos szereplői, hogy megünnepeljék a Magyar Labdarúgás Napját. 

A korábbi válogatott játékosok a tradícióknak megfelelően ezúttal is műsorral egybekötött baráti összejövetelen búcsúztatták a 2017-es évet és eleveníthették fel a magyar labdarúgás emlékezetes pillanatait, felejthetetlen történeteit. Az ünnepségen mások mellett részt vett dr. Deutsch Tamás a MOB alelnöke, az MTK elnöke, Berzi Sándor az MLSZ alelnöke, dr. Vági Márton főtitkár, Nyilasi Tibor az MLSZ elnökségi tagja, Dunai Antal olimpiai bajnok, Georges Leekens szövetségi kapitány és Garami József egykori szövetségi kapitány is. 

A Hungária City Center különtermében megrendezett ünnepség elején egyperces néma csenddel adóztak a résztvevők az elmúlt évben elhunyt társaikról. Ezt követően Berzi Sándor az MLSZ alelnöke köszöntötte a szép számmal összegyűlő egykori válogatott játékosokat, egykori szövetségi kapitányokat és sportvezetőket. Rövid beszédében felelevenítette az idei év labdarúgó-eseményeit, kiemelve, hogy a magyar futballban látható a fejlődés, de a közvélemény elsősorban a felnőtt válogatott szereplése alapján ítéli meg a szövetség munkáját. Önkritikusan megállapította, hogy a válogatott a tavalyi nagy sikere, az Eb-re történő kijutás és az ottani várakozáson felüli szereplés után nem tudta hozni azokat az eredményeket, de legfőképpen azt a játékot, amelyet az előző két esztendőben. Ugyanakkor méltatta az utánpótláscsapatok szereplését. Az U21-esek reményt keltően kezdték az Európa-bajnoki selejtezősorozatot, az U19-es és az U17-esek is elérték az elitkört, utóbbiak jövőre az Európa-bajnokság döntőjében szerepelnek. Kiemelte az idei esztendő pozitívumai között, hogy országszerte folyamatosan épülnek a pályák, emellett újabb stadionok készülnek vagy készültek el. 

A beszéd elhangzása után az ünnepi összejövetel hangulatát Mága Zoltán Príma Primissima Közönségdíjas hegedűművész és a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar koncertje alapozta meg. A nemzetközi hírű művész és zenekara több jól ismert zenemű mellett, kifejezetten az új szövetségi kapitány, Georges Leekens tiszteletére – akinek játékos korában „Hosszú kés” volt a beceneve - eljátszotta Brecht Koldusoperájának talán legnépszerűbb részletét, a Bicska Maxit is. A mintegy negyvenperces zenei élményt követő vastaps után Berzi Sándor adta át Mága Zoltánnak egy válogatott mez kíséretében azt az oklevelet, mely tanúsítja, hogy a Válogatottak Klubja tiszteletbeli tagjává fogadta a művészt. 

Ezt követően dr. Borbély Zoltán az esemény moderátora egy népszerű szurkolói nóta szövegének felidézésével adott útravalót és kívánt a magyar labdarúgó-társadalomnak sikeresebb 2018-as esztendőt: „Élesebb legyél a késnél…!". A rendezvény hivatalos részét követően az egykori kiválóságok kisebb-nagyobb csoportokban még órákig beszélgettek, jó hangulatban anekdotáztak és természetesen – mi másról? - a futball aktuális kérdéseiről, helyzetéről cseréltek eszmét. 


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS