Elhunyt Grosics Gyula

2014. június. 13., 13:22   |    

Elhunyt Grosics Gyula

Életének 89. évében, hosszú betegség után elhunyt az Aranycsapat legendás kapusa. Halálával pótolhatatlan veszteség érte a magyar labdarúgást.

Grosics Gyula 1926. február 4-én született Dorogon. Szülővárosában kezdett el futballozni, első profi klubja a Dorogi Bányász volt. 1947-ben került a MATEOSZ-hoz, 1950-ben pedig már a Budapesti Honvéd játékosa volt. 1954 novemberében 13 hónapra eltiltották a futballtól, majd Tatabányán kellett folytatnia pályafutását. ahonnan 1956-ban került a Tatabányai Bányászhoz, itt fejezte be pályafutását. Négyszeres magyar bajnok, összesen 390 élvonalbeli meccsen lépett pályára.

A magyar válogatottban 1947 és 1962 között 86 mérkőzésen szerepelt - ő állt az Aranycsapat kapujában 1948 és 1954 között is, amíg a válogatott egyetlen mérkőzést sem veszített el. Tagja volt az 1952-es helsinki ötkarikás játékokon olimpiai bajnokcsapatnak, az 1953-as Európa Kupa-győztes (ami ma Eb), valamint az 1954-es svájci világbajnokságon második helyezett együttesnek is. Három világbajnokságon szerepelt, (1954, 1958, 1962), és természetesen az előző évszázad mérkőzésén, a londoni 6:3-as magyar-angol mérkőzésen is ő védett.

Az újságírók hatszor választották be az aktuális év világválogatottjába. Négyszer jelölték őt az Aranylabdára, s mind a négy alkalommal a legjobb tíz között szerepelt. 1999-ben beválasztották a világ valaha élt tíz legjobb kapusa közé, 1952-ben - az olimpiai győzelem évében - az Év Sportolója, 1959-ben pedig az Év Labdarúgója volt.

Edzőként Tatabányán, Salgótarjánban, a KSI-ben és Kuvaitban - itt szakfelügyelőként a főiskolai és egyetemi klubok mellett - dolgozott. Tizennyolc éven át volt a Volán SC elnöke, s nyugdíjba vonulása után is aktív szereplője maradt a futballéletnek. 1995-ben a NOB és a MOB is olimpiai érdemrenddel tüntette ki.

Grosics Gyula a magyar labdarúgás korszakos egyénisége volt, halála pótolhatatlan veszteség a teljes magyar futballtársadalom számára.

Grosics Gyulát, a nemzet sportolóját a Magyar Labdarúgó Szövetség, a Magyar Olimpiai Bizottság és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is saját halottjának tekinti.

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS