Elhunyt Gyetvai László, a legidősebb magyar válogatott labdarúgó

2013. augusztus. 28., 13:32   |    

Elhunyt Gyetvai László, a legidősebb magyar válogatott labdarúgó

Életének kilencvenötödik évében elhunyt Gyetvai László, korábbi 17-szeres válogatott labdarúgó. Az utóbbi években ő volt a legidősebb életben lévő korábbi válogatott játékos.

Zólyomban született 1918. december 11-én, a Felvidéken élte élete első éveit. A trianoni döntés, illetve a terület elcsatolása után Budapestre költözött a családjával. Szegény körülmények között, éveken át egy vagonban lakva élt.

1933-ban lett a Ferencváros játékosa, 1948-ban, a bajnoki bronzéremmel zárt idényben búcsúzott. Pályafutása során nyert három bajnoki címet (1938, 1940, 1941), s ugyancsak háromszor nyerte meg a zöld-fehérekkel a Magyar Kupát (1942, 1943, 1944). 1937-ben tagja volt a Közép-Európai Kupa-győztes, két évvel később a döntős csapatnak. (1938-ban nem játszott a döntőben.) Élete legjobb játékát is a KK-sorozatban, az 1939-es, Bologna elleni elődöntőben nyújtotta.

A válogatottban 1938 és 1942 között 17 mérkőzésen három gólt szerzett. Visszavonulása után, 1956 és 1959 között az Egyetértés edzője volt.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS