Elkészült az OTP Bank Liga sorsolása

2013. június. 21., 11:57   |    

Elkészült az OTP Bank Liga sorsolása

Péntek délelőtt az élvonalbeli klubok képviselőinek jelenlétében a Magyar Labdarúgó Szövetség székházában tartották az OTP Bank Liga 2013-2014-es szezonjának sorsolását.

A sorsolást Studniczky Ferenc, a Versenybizottság elnöke nyitotta meg, és bevezetőjében elmondta: a sorsolás menete a klubok kéréseinek figyelembe vételével alakult ki, a sportszervezeti kéréseknek döntő részét sikerült teljesíteni. Csiki Károly versenyigazgató kiemelte: a sorsolás előtt ellentétpárokat alakított ki a versenybizottság. Ennek megfelelően a Ferencváros és az Újpest, valamint a meccseit azonos stadionban játszó Mezőkövesd-DVSC és a Videoton-Puskás Akadémia páros tagjai nem játszhatnak egyazon fordulóban hazai pályán.

A sportszervezetek képviselői ezt követően egy-egy sorszámot húztak, a számítógépes rendszer ennek megfelelően készítette el a fordulók beosztását. A sorsolás után Studnicky Ferenc elmondta: a fordulók pontos óra-perc beosztása a televíziós társaságokkal való egyeztetések után, július 5-ig kerül kialakításra.

Az NB I-es bajnokság július 26-án, pénteken rajtol, és ha a magyar válogatott kijut a 2014-es világbajnokságra, akkor már 2014. május 11-én (vasárnap) befejeződik. Ha nem lesz vb-résztvevő a magyar csapat, a szezon június elsején (vasárnap) zárul. Az őszi szezon december 8-án fejeződik be, addig 17 fordulót rendeznek meg.

Az OTP Bank Liga 1-17. fordulójának párosítása:

1. FORDULÓ (július. 26-28.)
Pécsi MFC–Ferencváros
Videoton–Haladás
DVSC–Kaposvár
Győri ETO–DVTK
KTE–Honvéd
MTK–Mezőkövesd
Lombard Pápa–Puskás Akadémia
Újpest–Paks

2. FORDULÓ (augusztus 2-4.)
Ferencváros–Videoton
Haladás–Győri ETO
DVTK–MTK
Mezőkövesd–DVSC-Teva
Kaposvár–KTE
Honvéd–Lombard Pápa
Puskás Akadémia–Újpest
Paks–PMFC

3. FORDULÓ (augusztus 9-11.)
Újpest–Honvéd
Lombard Pápa–Kaposvár
KTE–Mezőkövesd
DVSC-Teva–DVTK
MTK–Haladás
Győri ETO–Ferencváros
Videoton–PMFC
Paks–Puskás Akadémia

4. FORDULÓ (augusztus 16-18.)
Videoton–Paks
PMFC–Győri ETO
Ferencváros–MTK
Haladás–DVSC-Teva
DVTK–KTE Mezőkövesd–Lombard Pápa
Kaposvár–Újpest
Honvéd–Puskás Akadémia

5. FORDULÓ (augusztus 23-25.)
Újpest–Mezőkövesd
Lombard Pápa–DVTK
KTE–Haladás
DVSC-Teva–Ferencváros
MTK–PMFC
Győri ETO–Videoton
Puskás Akadémia–Kaposvár
Paks–Honvéd

6. FORDULÓ (augusztus. 30-szeptember 1.)
Győri ETO–Paks
Videoton–MTK
PMFC–DVSC-Teva
Ferencváros–KTE
Haladás–Lombard Pápa
DVTK–Újpest
Mezőkövesd–Puskás Akadémia
Kaposvár–Honvéd

7. FORDULÓ (szeptember 13-15.)
Újpest–Haladás
Lombard Pápa–Ferencváros
KTE–PMFC
DVSC-Teva–Videoton
MTK–Győri ETO
Honvéd–Mezőkövesd
Puskás Akadémia–DVTK
Paks–Kaposvár

8. FORDULÓ (szeptember 20-22.)
MTK–Paks
Győri ETO–DVSC-Teva
Videoton–KTE
PMFC–Lombard Pápa
Ferencváros–Újpest
Haladás–Puskás Akadémia
DVTK–Honvéd
Mezőkövesd–Kaposvár

9. FORDULÓ (szeptember 27-29.)
Újpest–PMFC
Lombard Pápa–Videoton
KTE–Győri ETO
DVSC-Teva–MTK
Kaposvár–DVTK
Honvéd–Haladás
Puskás Akadémia–Ferencváros
Paks–Mezőkövesd

10. FORDULÓ (október 4–6.)
DVSC-Teva–Paks
MTK–KTE
Győri ETO–Lombard Pápa
Videoton–Újpest
PMFC–Puskás Akadémia
Ferencváros–Bp. Honvéd
Haladás–Kaposvár
DVTK–Mezőkövesd

11. FORDULÓ (október 18-20.)
Újpest–Győri ETO
Lombard Pápa–MTK
KTE–DVSC-Teva
Mezőkövesd–Haladás
Kaposvár–Ferencváros
Honvéd–PMFC
Puskás Akadémia–Videoton
Paks–DVTK

12.FORDULÓ (október 25-27.)
KTE–Paks
DVSC-Teva–Lombard Pápa
MTK–Újpest
Győri ETO–Puskás Akadémia
Videoton–Bp. Honvéd
PMFC–Kaposvár
Ferencváros–Mezőkövesd
Haladás–DVTK

13. FORDULÓ (november 1-3.)
Újpest–DVSC-Teva
Lombard Pápa–KTE
DVTK–Ferencváros
Mezőkövesd–PMFC
Kaposvár–Videoton
Honvéd–Győri ETO
Puskás Akadémia–MTK
Paks–Haladás

14. FORDULÓ (november 8-10.)
Lombard Pápa–Paks
KTE–Újpest
DVSC-Teva–Puskás Akadémia
MTK–Honvéd
Győri ETO–Kaposvár
Videoton–Mezőkövesd
PMFc–DVTK
Ferencváros–Haladás

15. FORDULÓ (november 22-24.)
Újpest–Lombard Pápa
Haladás–PMFC
DVTK–Videoton
Mezőkövesd–Győri ETO
Kaposvár–MTK
Honvéd–DVSC-Teva
Puskás Akadémia–KTE
Paks–Ferencváros

16. FORDULÓ (november 29-december 1.)
Paks–Újpest
Puskás Akadémia–Lombard Pápa
Honvéd–KTE
Kaposvár–DVSC-Teva
Mezőkövesd–MTK
DVTK–Győri ETO
Haladás–Videoton
Ferencváros–PMFC

17. FORDULÓ (december 6-8.)
Videoton–Ferencváros
Győri ETO–Haladás
MTK–DVTK
DVSC-Teva–Mezőkövesd
KTE–Kaposvár
Lombard Pápa–Honvéd
Újpest–Puskás Akadémia
PMFC–Paks

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS