Elkezdte a felkészülést a strandlabdarúgó-válogatott

2015. január. 20., 14:50   |    

Elkezdte a felkészülést a strandlabdarúgó-válogatott

Európai Játékok, Európa-bajnokság, Vb-selejtező – sűrű és feszített program vár a magyar strandlabdarúgó válogatottra 2015-ben. Az előző szezonban a sportág magyarországi történetének legnagyobb sikerét elérő válogatott idejekorán nekilátott a munkának. A keret tagjai egy hétre Dubai-ba költöztek, ahol Weisz Tamás szövetségi edző vezetésével tették meg az első lépéseket.

A munka már korábban, a dubai út előtt elkezdődött, ugyanis a teljes válogatott keret részt vett egy kétnapos csapatépítő tréningen, ahol elsősorban a célok meghatározása, a feladatok megfogalmazása, az egyéni és a csapatérdek megformálása volt a téma. A tavalyi kerethez képest némi változás, hogy bekerült a felnőttek bő keretébe négy fiatal játékos, akik az őszi U20-as kiválasztó tornákon, majd az U20-as válogatottnak szervezett, több külföldi felnőtt válogatottal közösen bonyolított edzőtáborban (és több edzőmérkőzésen bizonyítva) harcolták ki maguknak ezt a megtiszteltetést. Az egyhetes edzőtábor egyik fontos eredménye, hogy a fiatalok bizonyították rátermettségüket, valamint azt, hogy számolhat velük Weisz Tamás szakmai stábja. A kerettel kapcsolatos további hír, hogy ezúttal különböző okok miatt nem tartott a többiekkel Komáromi Bence, Ábel Péter, Besenyei Ferenc és Jaksa Péter, de a jövőben természetesen rájuk is számít a szövetségi edző.

Az edzések mellett a szakág vezetői tovább szélesítették a kapcsolatokat a helyi sportvezetőkkel. Tárgyaltak az Egyesül Arab Emirátusok sportminisztériumának egyik vezetőjével, a strandlabdarúgás nemzeti szintű irányítójával, valamint a térség kiemelkedően gazdag klubja, az Al Ahli strandlabdarúgó szakágának vezetőivel (ez a klub jelenleg szerződésben áll a világ öt legjobb játékosa közül kettővel, a portugál válogatott Madjerrel és Belchiorral). Kiderült, hogy az Emirátusokban is egyre komolyabb respektje van a magyar strandlabdarúgásnak, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a felek egyeztettek a két válogatott további együttműködéséről, valamint arról, hogy az Al Ahli a nyáron Siófokra jönne egy nemzetközi klubtornára, és az sem elképzelhetetlen, hogy néhány játékosa csatlakozik a magyar bajnokság valamely csapatához.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS