Első győzelmére hajt az ETO

2012. augusztus. 09., 10:38   |    

Első győzelmére hajt az ETO

Két mérkőzést játszanak pénteken az OTP Bank Liga harmadik fordulójában.

 

GYŐRI ETO– KAPOSVÁRI RÁKÓCZI
(Augusztus 10., péntek, 17.00)

A győriek rosszul kezdték az idényt, szemben a tavalyi százszázalékos rajttal, idén két forduló után még nyeretlenek. Az öt kapott gól mellett csak kettőt szereztek, mindkettőt nyáron érkezett játékos, Nemanja Andrics és Rok Kronaveter révén. A csapat már két büntetőt elrontott az idényben. Az elmúlt öt esztendőben az ETO egyszer tudta csak egygólosnál nagyobb különbséggel legyőzni a Rákóczit Győrben (2011. május 21.), sőt 2008-ban és 2009-ben, a bajnokságban és a Magyar Kupában összesen négyszer is 1-1-re végzett a két csapat a Rába-parti városban. Az ETO 2011. március 5. óta minden hazai bajnoki mérkőzésén szerzett legalább egy gólt, ez immár 22 mérkőzésből álló sorozat. Prukner László a 2011–2012-es idényben két NB I-es csapatnál is dolgozott, de a sorsolás szeszélye folytán sem a ZTE-vel, sem a Ferencvárossal nem járt Győrben. Legutóbb 2011-ben a Ferencvárossal meccselt az ETO Parkban, akkor Rati Alekszidze góljával a Győr 1-0-ra nyert. A Kaposvár a szezonban másodszor látogat idegenbe, a nyitó fordulóban 3-1-re kikapott az MTK-tól. A Rákóczi 2011. április 9. óta mindössze egyetlen bajnoki győzelmet aratott vendégként, idén május 20-án a Vasast gyűrte le. Prukner László együttese az előző fordulóban, hazai pályán, a bajnok Debrecent győzte le, megszakítva a Loki 438 napból álló veretlenségi sorozatát. A mérkőzés egyetlen gólját az ETO volt játékosa, Zámbó Bence lőtte, aki most ellenfélként tér vissza Győrbe.

FGSZ SIÓFOK– SZOMBATHELYI HALADÁS
(Augusztus 10., péntek, 19.00)

A Siófok az első fordulóban hazai pályán 1-0-ra kikapott a Bp. Honvédtól, a másodikban idegenben 1-1-re végzett az Egerrel. A Balaton-parti együttes legutóbb 2006-ban tudott hazai bajnoki mérkőzést nyerni a Haladás ellen, a legutóbbi három siófoki NB I-es találkozóból kettőt megnyertek a szombathelyiek, egy pedig 0-0-ra végződött. 2006 óta tehát, a sárga-kékek gólképtelenek a Haladás ellen otthon, az NB I-ben. A Siófok két játékosa, Lengyel Dániel és Sipos Norbert korábban a szombathelyi klub játékosa volt, utóbbi, a szezon eddigi egyetlen bajnoki góljának szerzője a nyáron igazolt át korábbi klubjából a Siófokba. A Haladás a legutóbbi siófoki fellépésén 2-0-ra nyert, Halmosi Péter és Oross Márton szerezték a gólokat. Artner Tamás együttese az Eger elleni 4-2-es győzelemmel kezdte a bajnoki évet, majd idegenben 1-1-re végzett a Győrrel. A vasi zöld-fehérek a legutóbbi tíz idegenbeli bajnokijuk közül csak a siófokit nyerték meg. Ugyanakkor e tíz meccsből csak háromszor, Diósgyőrben, Pápán, s a legutóbbi szezonzárón, Debrecenben nem tudtak gólt szerezni.

 


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS