Emberhátrányban szerzett pontot az amatőrválogatott

2013. június. 24., 20:19   |    

Emberhátrányban szerzett pontot az amatőrválogatott

Az UEFA Régiók Kupája döntőjének második játéknapján a mieink 2-2-es döntetlent értek el az északírek ellen.

Az azeriek elleni 2-0-ás sikert követően a keleti NB III-as csoportok legjobbjaiból álló magyar Feczkó Tamás csapata önbizalommal telve készülhetett az északírek ellen, akik nem veszíthettek újabb pontokat, ugyanis az első fordulóban 4-1-es vereséget szenvedtek a házigazda olaszoktól.

Feczkó Tamás hat helyen változtatott az azeriek ellen pályára küldött együttesen, vagyis az első találkozó cseréi most kivétel nélkül a kezdőcsapatban kaptak helyet. Óriási iramban kezdődött a mérkőzés, amelyen a semleges nézők is jól szórakozhattak, mert mindkét csapat gólra törően futballozott, és a kapuk felváltva forogtak veszélyben. A magyar csapat nagyobb helyzeteket dolgozott ki, de az első félidő egyetlen találatát a 42. percben az északírek szerezték (0-1).

A fordulás után gyorsan egyenlíthettünk volna, de az ellenfél kapusa (aki az első meccsen három óriási potyagólt is kapott) nagyszerűen védett, több ziccert is hárított. A 66. percben a szerb játékvezető egy magyar szabadrúgásnál általános meglepetésre kiállította Szűcs Ádámot, de másodpercekkel később mégis egyenlítettünk, a beívelt labdát Pálvölgyi Balázs csúsztatta a jobb sarokba (1-1). A 70. percben Lakatos László szerzett labdát az ellenfél térfelén, jó ütemben ugratta ki Less Krisztiánt, aki rávezette a kapusra a labdát, majd 14 méterről a hálóba lőtt (2-1). A hajrához közeledve az emberelőnyben játszó északírek jelentős fölényben futballoztak, és a 92. percben egy labdaszerzést követően Brady jól eltalált lövésével kialakították a 2-2-es végeredményt.

A csoport másik meccsén az olaszok 1-0-ra győztek az azeriek ellen, ami azt jelenti, hogy a magyar amatőrválogatott abban az esetben szerzi meg a kvartett első helyét, és jut be a döntőbe, ha csütörtökön legyőzi a házigazda Veneto tartomány együttesét.

- Szenzációs csapatom van, minden elismerésem a játékosaimé, akik hiába játszottak fél órán keresztül emberhátrányban egy nagyszerűen futballozó ellenféllel szemben, fordítani tudtak, és csak egy jól eltalált lövés fosztotta meg őket a győzelemtől - mondta a mérkőzés után az mlsz.hu-nak Feczkó Tamás. - Végig remekül játszottunk, de hiába dolgoztunk ki óriási helyzeteket, a szünet előtt mégis hátrányba kerültünk. A kiállítás után szerzett gólunk fordulópontot jelentett a meccsben, sajnálom, hogy az utolsó pillanatokban kiegyenlített az ellenfél. Nem mondtunk le a döntőbe jutásról, bízom a csapatban, és abban, hogy az utolsó csoportmeccsen sikerül legyőznünk a hibátlan olaszokat.

Magyarország - Észak-Írország 2-2 (0-1)
Magyarország: Makó Róbert - Patály János, Jeddi Béla, Markos János, Szűcs Ádám - Mészáros Dániel (Kaszás Norbert, 78.), Lakatos László, Fodor András, Kóka Róbert (Hadházi Dávid, 46.), Domokos Imre (Pálvölgyi Balázs, 60.), Less Krisztián
Gólszerzők: Pálvölgyi a 66., Less a 70., ill. Curtis a 42., Brady a 92. percben

Az állás két forduló után:

1. Olaszország 6 pont
2. Magyarország 4 pont
3. Észak-Írország 1 pont
4. Azerbajdzsán 0 pont


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Rangadót nyert, az élvonal kapujában a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS