Európa Játékok: szerdán az oroszok ellen kezdenek a strandfocisták

2015. június. 23., 10:39   |    

Európa Játékok: szerdán az oroszok ellen kezdenek a strandfocisták

A játékok strandlabdarúgó-tornáját június 24-28. között rendezik a bakui Beach Arénában, Azerbajdzsánban. Első ellenfelünk a világranglistát vezető Oroszország lesz.

A résztvevő csapatok két csoportban küzdenek majd egymással, ezt követően a két csoport első és második helyezettjei elődöntőt és döntőt játszanak, míg az alsóház tagjai az 5-8. hely valamelyikéért lépnek majd a homokra.

A magyar csapatnak június 24-én az aktuális világbajnok, a világranglistát is vezető Oroszország, egy nappal később a világranglista-5. Spanyolország, majd a csoportmérkőzések zárásaként Olaszország ellen kell majd helytállnia. A másik csoportban Ukrajna, Svájc, Portugália és a házigazda Azerbajdzsán mérkőzik egymással. A magyar válogatott mérkőzéseit a Digi Sport élőben közvetíti.

A vasárnapi utazást követően a bakui reptéren gyors és zökkenőmentes beléptetésben volt része a csapatnak, a szervezők magas létszámú kiszolgáló személyzettel készültek az Európa Játékok résztvevőinek fogadására. A sportolók szállását rengeteg katona, biztonsági személyzet őrzi, a ki- és belépést szigorúan ellenőrzik, ügyelve a biztonságra. Az időjárás rendkívül barátságtalan, az orkánerejű szél mellett az azeri meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint az elkövetkezendő napokban a hőmérséklet maximuma elérheti a 39 Celsius-fokot is Azerbajdzsán fővárosában. A csapat hétfőn már a mérkőzések helyszínén edzett, Weisz Tamás szövetségi edző szerint minden játékos felkészülten várja a torna rajtját.

- Nagy kihívás előtt állunk, nehéz dolgunk lesz. A tavalyi sikerünkkel biztosítottuk, hogy itt lehetünk az Európa Játékokon, ahol a világ legjobban felkészült és legerősebb csapatai ellen kell majd helytállnunk – nyilatkozta Weisz Tamás szövetség edző az mlsz.hu-nak. - Bizakodó vagyok a csapattal együtt, mindent megtettünk a felkészülés alatt, hogy sikeresek lehessünk ezen a tornán. A felkészülési mérkőzéseink is ezt a célt szolgálták, a játékosoknak most nyomás alatt kell bizonyítaniuk, hogy Európa legjobb csapatai közé tartozik a magyar válogatott. Mi mindent meg fogunk tenni a pályán a győzelemért.



A magyar válogatott kerete:

Kapusok: Ficsór Dávid, Szacskó László
Mezőnyjátékosok: Ábel Péter, Badalik Szabolcs, Berkes László, Besenyei Ferenc, Fekete Viktor, Sebestyén Norbert, Simonyi Gábor, Szentes Bíró Tamás, Túrós Viktor, Ughy Márk

Az Európa Játékok strandlabdarúgó-tornájának programja:

B csoport:

június 24., 13:00 Spanyolország-Olaszország
június 24., 16:00 Magyarország-Oroszország
június 25., 13:00 Spanyolország-Magyarország
június 25., 16:00 Oroszország-Olaszország
június 26., 13:00 Olaszország-Magyarország
június 26., 16:00 Oroszország-Spanyolország

A csoport:

június 24., 14:30 Portugália-Svájc
június 24., 17:30 Ukrajna-Azerbajdzsán
június 25., 14:30 Portugália-Ukrajna
június 25., 17:30 Azerbajdzsán-Svájc
június 26., 14:30 Svájc-Ukrajna
június 26., 17:30 Azerbajdzsán-Portugália

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS