Európa Liga: a DVTK továbbjutott, a Fradi és a Győr búcsúzott

2014. július. 24., 23:23   |    

Európa Liga: a DVTK továbbjutott, a Fradi és a Győr búcsúzott

A Ferencváros és a Győri ETO számára ugyanakkor befejeződött a nemzetközi kupaszereplés.

Csütörtökön három magyar csapat volt érdekelt az Európa Liga második selejtezőkörének visszavágóin, a Győri ETO háromgólos hátrányban látogatott Göteborgba, a Ferencváros egygólos hátrányban fogadta a Rijekát, míg a DVTK kétgólos előnyben lépett pályára a bolgár Liteksz Lovecs ellen.

A győriek nem tudták izgalmassá tenni a párharcot, de szépen búcsúztak a sorozattól, ugyanis 1-0-ra legyőzték a svéd együttest, a 68. percben Nemanja Andric volt a gólszerző. A 66. percben Rudolf Gergelyt kiállította a játékvezető.

A Ferencváros 1-0-ra kapott ki Rijekában, míg a visszavágón 2-1-re diadalmaskodtak a horvátok. A zöld-fehéreknél kezdő volt a légióskodásból hazatért Gera Zoltán is, de vele sem sikerült felvenni a versenyt a horvátokkal. Krstanovic büntetőből szerzett vezetést a vendégeknek, majd Samardzic növelte kettőre a Rijeka előnyét. A 65. percben Ugrai Roland tizenegyesből szépített, így alakult ki az 1-2-es végeredmény.

A DVTK kétgólos idegenbeli győzelme után nehéz pillanatokat élt át Nyíregyházán. Bár a Liteksz végigtámadta a visszavágót, a meccs első gólját a diósgyőriek szerezték, Gosztonyi András büntetőből volt eredményes. A folytatásban is a vendégek domináltak, és a 80. percben Asprilla fejesével egyenlítettek, majd a 85. percben Jordán büntetőjével a vezetést is megszerezték. Az utolsó pillanatokban nagy nyomás alá került a DVTK kapuja, de a bolgárok a továbbjutást érő gólt már nem tudták begyötörni, így Szivics Tomiszlav együttese jutott a harmadik körbe, ahol az orosz Krasnodar lesz az ellenfele.

A négy magyar kupaindulóból kettő maradt talpon az OTP Bank Liga kezdetére, a DVTK mellett ugyanis a BL-ben szereplő DVSC-Teva is várhatja a sorsolást, miután kedden 2-0-ra legyőzte az északír Cliftonville együttesét. Kondás Elemér csapata a fehérorosz BATE Borisovval meccsel a következő fordulóban.

Európa Liga-selejtező, 2. forduló:

Ferencváros-NK Rijeka 1-2
Gólszerző: Ugrai (65., 11-esből), ill. Krstanovic (20., 11-esből), Samardzic (37.)
Továbbjutott a Rijeka 3-1-es összesítéssel

IFK Göteborg-Győri ETO 0-1
Gólszerző: Andric (68.)
Továbbjutott a Göteborg 3-1-es összesítéssel

DVTK-Liteksz Lovecs 1-2
Gólszerző: Gosztonyi (38., 11-esből), ill. Asprilla (80.), Jordán (85.)
Továbbjutott a DVTK 3-2-es összesítéssel


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS