Európa Liga: fizikálisan erős rivális vár a Vidire

2016. július. 27., 21:46   |    

Európa Liga: fizikálisan erős rivális vár a Vidire

A Videoton FC csütörtökön 20.30 órától, a felcsúti Pancho Arénában a dán Midtjyllandot fogadja az Európa Liga harmadik selejtezőkörében.

A dán Midtjylland az előző három idényben dobogón végzett a dán bajnokságban, sőt, tavaly nyáron bajnoki címet ünnepelhetett. A csapat rendszeres résztvevő a nemzetközi kupaporondon, az előző idényben a legjobb 32 között szerepelt az Európa Ligában, az odáig vezető úton legyőzte a Southamptont, a Club Brugge-t, a Legia Warszawát, majd utolsó párharcában hazai pályán a Manchester Unitedet is.

Az aktuális idényben előbb a litván Sūduva Marijampolėt verte ki 2-0-ás összesítéssel, majd a svájci élvonalban szereplő, de az EL-ben liechtensteini színekben induló FC Vaduz volt az ellenfele, itt 5-2-es összesítéssel jutott tovább.

- Fizikálisan nagyon erős dán csapat vár ránk, akik úgynevezett direkt futballt játszanak, nem csak az EL-ben, de a dán bajnokságban is. Ez azt jelenti, hogy egyenesen előre próbálják megjátszani a labdát, igyekeznek kihasználni azt a fizikai fölényt, amivel rendelkeznek. Magas támadóik vannak, éppen ezért gyakran veszélyesek a nagy bedobásaik, szögleteik, oldalsó szabadrúgásaik - mondta a szerdai sajtótájékoztatón Henning Berg, a Vidi vezetőedzője.

Kovácsik Ádám, a fehérváriak kapusa korábban a vidi.hu-nak így fogalmazott: - A papírforma talán a dánok javára billentené az esélyeket, de akaraterővel és szorgalommal ezt kompenzálni tudjuk. Fontos lenne, hogy ezúttal se kapjunk gólt hazai pályán, de akkor sem történik tragédia, ha esetleg betalál az ellenfél, a legfontosabb, hogy megnyerjük az első találkozót.

A mérkőzésre szóló jegyek a VidiShopban klubkártya nélkül is megvásárolhatók.Fehérváron 10 helyen, országosan több mint 300 TEX partnerirodában kaphatók a Vidi-jegyek (a teljes listát ide kattintva olvashatja). A TEX partnereknél történő belépőjegy vásárláshoz klubkártya felmutatására is szükség van.

A legkényelmesebben és legolcsóbban interneten, a meccsjegy.mlsz.hu oldalon lehet jegyeket vásárolni. Az internetes vásárláshoz klubkártya vagy futballkártya szükséges.A Pancho Aréna pénztárai az Európa Liga meccsek előtt 2 órával nyitnak.

A teljes árú jegyek elővételben 4000, a helyszínen 4800 forintért vásárolhatóak meg, de aki a VidiShopban felmutatja az előző két hazai EL-selejtezőre megváltott jegyét, 1000 (kedvezményesen 500) forintért vásárolhat belépőt.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS