Európa Liga: Kazah csapat vár a Haladásra, a Steaua az Újpestre

2009. június. 22., 12:08   |    

Európa Liga: Kazah csapat vár a Haladásra, a Steaua az Újpestre

Hétfőn délután Nyonban az Európa Liga selejtezőinek első két körében is sorsoltak. A sorozatban három magyar csapat indul, de ma csak az első selejtezőkörben érdekelt Haladás, és a másodikban pályára lépő Újpest kapott ellenfelet. A szombathelyiek kazah rivális ellen kezdenek, majd továbbjutás esetén svéd gárda vár rájuk. Az Újpest a román Steaua Bukarest ellen lép pályára. A kupagyőztes Honvéd július 17-én tudja meg, ki ellen mutatkozik be az UEFA-kupa utódjában.

Az Európa Ligában a Haladás kiemeltként várhatta az első kör párosítását, a szombathelyi együttes a kazah Irtisz gárdáját kapta a sorsoláson. Az első mérkőzést július 2-án játsszák a magyar csapat otthonában, a visszavágóra egy hét múlva kerül sor Kazahsztánban. Az Irtisz a legsikeresebb kazah klub, tavaly a harmadik lett a bajnokságban, idén azonban gyengébben teljesít, 12 forduló után jelenleg a 11. helyen áll a 14 csapatos pontvadászatban. Amennyiben a Haladás sikerrel veszi az első kört, úgy a második fordulóban a svéd bajnokságban jelenleg veretlenül a második helyen álló Elfsborg lesz az ellenfele.

Az Újpest a második körben csatlakozik a mezőnyhöz, a bajnoki ezüstérmes gárda számára nem hozott szerencsét a sorsolás, miután a nagy múltú román klub, a nemrégiben véget ért bajnokságot hetedik helyen záró Steaua Bukarest otthonában kezdi meg a kupaküzdelmeket. A második forduló első találkozóit július 16-án, a visszavágókat július 23-án rendezik.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS